Kiszorítja a boltost a göngyöleg a raktárából

Júliustól már minden palack betétdíjas, s így nem lesz érdemes a kukába dobni. Legalábbis az üvegvisszaváltó rendszer bevezetésétől ezt várják. Csakhogy úgynevezett REpontok nincsenek minden településen. Írja cikkében a sonline.hu
Az aprófalvas Somogyban előfordulhat, hogy kilométereket kell autózni a műanyag palackok, alumíniumdobozok leadásáért.
A MOHU (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) lehetőséget ad arra, hogy a falusi kisboltok is gyűjthessék a csomagolóanyagokat, amelyet aztán elszállítanak.
Ezzel a legnagyobb gond – az általunk megkérdezett boltosok szerint – a helyhiány lesz, hiszen a kisbolt nem rendelkezik korlátlan raktári kapacitással. Márpedig a palackokat valahol tárolni kell, amíg értük jön a szolgáltató.
– Nincs akkora raktáram, hogy visszaváltással foglalkozzak. Mivel a palackokat összelapítani nem szabad, ehhez hatalmas raktárkapacitás kellene
– mondta el kérdésünkre Tombor Péter, az egyik batéi ABC tulajdonosa.
– Megpróbálok automatát kérni az üzlet elé, már jeleztem is ezt a MOHU-nak. Így is kell majd tárolni a göngyöleget, de mivel az automata préseli, jóval kisebb helyet foglal majd el. Muszáj valami megoldást találni, mert nálunk a faluban nincs REpont, viszont a vásárlók biztosan keresni fogják a lehetőséget a visszaváltásra
– tette hozzá a bolttulajdonos.
Még nem gondolkodott a kérdésen a kaposszerdahelyi Horváthné Kiss Anett, hiszen az árukészletéből eddig nem fogytak még el a nem visszaváltható csomagolású italok.
– Ha megjelennek az új üvegek nálam is, akkor valószínűleg kézi visszaváltó leszek, mert nem várhatom el a vásárlóktól, hogy egészen Kaposvárig vigyék az üres üvegeket
– mondta az üzlettulajdonos.
A MOHU törekvése az, hogy ne csak a falusi kisboltok, de a vendéglátó szektor szereplői is bekapcsolódjanak a rendszerbe. Egy balatoni büfében is rengeteg palackos üdítő, vagy éppen üveges sör fogy, főleg egy forró kánikulai napon.
– Szerintem csak a kukák lesznek tele nálunk, mert mi nem fogunk csatlakozni a visszaváltáshoz. Nincs helyünk, 200 négyzetméter az alapterület, nem tudjuk tárolni a göngyöleget. Nem is hiszem, hogy vissza fogják hozni a vendégek, hiszen eddig arra tanították őket, hogy „tapossa laposra”, most meg azt kérik tőlük, hogy hagyják egészben az üvegeket
– mondta Kozma Helga, az egyik zamárdi bisztró üzletvezetője. Hozzátette: az lenne a logikus, ha a gyártók vennék vissza az üvegeket, vagy a nagykereskedő, de nem így működik a rendszer. Pedig a kilencvenes években még így volt, jól emlékeznek erre az idősebb vállalkozók.
Kozma Helga azt is elmondta: úgy tudja, hogy a kézi visszaváltóhelyekről csak ezer palack felett viszik el a begyűjtött csomagolásokat.
– Azt azonban nem tudni, hogyan számolják meg a palackokat és mire számíthat az, akinek néhány vagy akár több tíz palackkal kevesebb gyűlik össze
– tette fel a kérdést.
Erre részben választ adott a Hungexpón nemrég tartott bemutató, ahol azt a speciális fejlesztésű járművet leplezte le a MOHU, amelyet mobil visszaváltó automatával szereltek fel és vele begyűjthetők a kézi visszaváltó rendszerhez csatlakozó kiskereskedőknél, éttermeknél összegyűlt alumínium-, műanyag és üvegpalackok.
Fotó: MW