Fő tartalom átugrása

Olyan üstökös közeledik, melyet utoljára a neandervölgyi ember láthatott

Írta: kopenyeg.hu
Megjelent: 2023. január 11. Szerda, 09:14

content lead

Különleges égi jelenséggel kedveskedik nekünk 2023. egy üstököst figyelhetnek meg azok, akik rendelkeznek távcsővel, de szabad szemmel is láthatóvá válik majd január végén – február elején.

 

 

Önmagában az üstökösök is érdekesek, azonban a C/2022 E3 (ZTF) kódjellel illetett üstökös csak 2022 márciusában kapta „nevét”, mivel csak ekkor fedezték fel. Különlegessége azonban itt nem ér véget, hiszen láthattuk már ezt a jelenséget korábban is.

 

Illetve ez így pontatlan, mi ugyanis nem láthattuk, őseink azonban igen. Az üstökös mintegy 50 000 évvel ezelőtt már látható volt bolygónkról, igaz, akkor még a neandervölgyi emberek is megcsodálhatták.

 

Ha szeretné, az üstököst most is megcsodálhatja, ehhez azonban egyelőre mindenképpen szüksége lesz távcsőre is, ha az időjárás is kegyes lesz, akkor azonban a hónap végén minden segédeszköz nélkül is megfigyelhető lesz a C/2022 E3 (ZTF).

 

lead kép: skyandtelescope.org

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb