MTI HÍREK

logo1233

Budapest, 2023. szeptember 14., csütörtök (MTI) - Már lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Program támogatásaira, amelyre idén 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

 

 

Ebben az évben a pályázati rendszer sok szempontból megújul azzal a céllal, hogy átláthatóbbá, az eredményei pedig mérhetőbbé váljanak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel.

 

A pályázatok több ütemben válnak elérhetővé, a most megjelent felhívásokra összesen több mint két milliárd forint támogatási igényt nyújthatnak be magyarországi és határon túli oktatási intézmények és tehetségsegítő szervezetek.

 

A pályázók projektterveiket egy megújult elektronikus űrlapon nyújthatják be október 12-ig.

 

A Nemzeti Tehetség Program során 2009 és 2023 között csaknem 19 ezer projektet támogatott a kormány mintegy 34 milliárd forint értékben. A források által évente 300-350 ezer fiatal kaphat lehetőséget tehetsége kibontakoztatására.

 

Mint írták, az idén több forrás jut a hazai és nemzetközi tanulmányi versenyek megrendezésére és a részvétel támogatására, a tudományos diákköri mozgalomra, a tehetséges fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő START Ösztöndíjprogramra, valamint a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek hálózatának megerősítésére. A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra pályázók rendelkezésére a tavalyihoz hasonló nagyságú keretösszeg áll.

 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által koordinált program pályázati lehetőségeiről a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.