MTI HÍREK

milliolepes2

Budapest, 2023. szeptember 19., kedd (MTI) - Jövő hétfőn indul a Millió lépés program őszi kihívása - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

 

 

A közlemény szerint a tavaszi kihívás "minden várakozást felülmúló sikere" után szeptember 25-én ismét elindul Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programja a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezésében, az Aktív Magyarország program támogatásával.

 

A versengésben, ami tavasszal 200 000 embert és 2000 iskolát mozgatott meg, a diákok, szülők és tanárok mellett most is mindenki részt vehet, aki mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát - tették hozzá.

 

A kihívás végén 100 aktív és szerencsés iskola ezúttal is kap 1-1 millió forintot sporteszközök vásárlására - jelezték a közleményben.

 

Kifejtették, hogy a kihívás során a versenyzők virtuálisan végig járják és megismerik az Országos Kékkör túraútvonalait és legszebb látnivalóit, az applikáció naponta oszt meg érdekességeket a látványosságokról, az egészség megőrzéséről és a mozgás fontosságáról.

 

A programban minden héten más-más sportoló, művész, ismert közéleti személy vagy szervátültetett inspirál a mozgásra - tették hozzá.

 

A játék során a résztvevők "lépéseket" gyűjtenek a kiválasztott iskola számára. Az iskolákhoz regisztrált játékosok lépéseit összeadják, és megjelenítik az Országos Kékkör útvonalán. Minden megtett Országos Kékkör (2586 kilométer) után egy "sorsjegy" jár, és ha ötöt összegyűjtenek, akkor indulhatnak a résztvevők a sporteszközök vásárlására 100 iskolának felajánlott 1-1 millió forintért - írták.

 

A program szeptembertől az idősebb korosztályt is megszólítja. Magyarországon ma több mint 170 gyaloglóklub működik, amik feladatuknak tekintik, hogy a hatvan feletti korosztály rendszeresen mozogjon és társasági programokon vegyen részt.

 

Hozzátették: a játék őszi fordulójában ezek a klubok is részt vehetnek, ők szintén az applikációban tudnak regisztrálni.

 

A gyaloglóklubok aktivitását is díjazzák: azok között, akik legalább egyszer körbe érnek az Országos Kékkörön, 500 darab Nordic Walking botot sorsolnak ki.

 

A Millió lépés az életért programot a Magyar Szervátültetettek Szövetsége indította el 2021-ben az egészséggel kapcsolatos tudnivalók és az aktív testmozgás népszerűsítésére.

 

A MillóLépés app ingyenesen letölthető az App Store-ban és a Google Playben is - olvasható a közleményben.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.