Fő tartalom átugrása

Kéthely egyszerre öregszik és fiatalodik

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2026. október 19. Hétfő, 13:54

DSC 1278

A Balaton és Marcali között félúton található Kéthely bár falu, kisvárosi szintű szolgáltatásokkal, fecske- és szolgálati lakásokkal is rendelkezik.

 

 

Ennek is köszönhető, hogy bár csökken a születések száma, és sok fiatal elvándorol, ezt ellensúlyozza a beköltözők száma. A jövőbeni tervek településbővítésről, azaz egy új utca nyitásáról is szólnak – számolt be a település polgármestere a HírBalatonnak.

Molnár Balázs elmondása szerint a beköltözőknek köszönhetően évek óta stagnál, 2300 körül alakul a lakosság száma. Fiatalok is választják új lakóhelyüknek Kéthelyt. Részben nagyobb városokból érkeznek, részben a szegényebb belső somogyi kistelepülésekről. Az utóbbiak számára előrelépést jelent a település jó intézményi ellátottsága és az elérhető szolgáltatások – mondta a polgármester.

Fecskelakások

A somogyi település a fiataljait már húsz éve fecskelakásokkal igyekszik megtartani, több esetben is sikerrel. A tapasztalatok szerint azok zömét nehéz visszacsábítani, akik elkerülnek városokba középiskolai vagy felsőfokú tanulmányaik miatt, mert a környéken nincs nagy a választék diplomás munkalehetőségekben. A falu 6 fecskelakása így is mindig tele van, ahol minimális lakbérrel, előtakarékosságra ösztönözve segíti a település a helyi fiatalok lakhatási gondjainak megoldását és otthonteremtését.

Ha akad megüresedett fecskelakás, és éppen nincs rá helyi jelentkező, befogadunk a környékről is pályakezdőket. Az utóbbi időkben egy marcali párnak volt ilyen szerencséje, hogy beköltözhetett az egyikbe, és úgy néz ki, a további életüket is Kéthelyen tervezik

– mondta a polgármester.

Öt szolgálati lakás is van, de több kéne

Kéthely öt szolgálati lakással is rendelkezik, de nem bánná, ha lenne még több – derül ki Molnár Balázs beszámolójából. Mint kifejtette, az önkormányzatnak van egy régi ingtalanja, aminek felújításával növelhetnék a számot, de erre egyelőre nincs forrásuk. A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) szolgálati lakások létesítésére kiírt pályázatán azért nem indultak – mint meséli -, mert a párhuzamosan zajló Magyar Falu Programban is lehetett pályázni a célra, kedvezőbb kondíciókkal. A döntés nem járt sikerrel, mert végül nem kapott a települést támogatást.

Ha lenne a BFT pályázatának újabb fordulója, Kéthely jelentkezne rá, hiszen ez egy olyan plusz juttatás szakembereknek, ami miatt szívesen költöznek ide a térségből, vagy akár távolabbról is

– jegyezte meg a polgármester.

Elmondása szerint jelenleg az óvodavezető, hivatali és bölcsődei dolgozók lakják a meglévő szolgálati lakásokat, főként fiatalok, akik aktív résztvevői, formálói a közösségi életnek is, és akikre nagy szüksége van a településnek.

Munkalehetőségek, jó közösségi élet

Kéthelyen a legnagyobb foglalkoztatók között van a Balatonújlakkal közös önkormányzati hivatal, valamint az értelmi fogyatékosok otthona, ami egyben idősotthon is.

A falunak nincs ipara, üzemei, de akadnak vállalkozói, többnyire mezőgazdasági profillal. Néhány családnak kiegészítő kereseti lehetőséget nyújt a szálláskiadás is. Kéthely fekvése kedvező, hiszen közel a Balaton, valamit Marcali és Keszthely. Sokan ingáznak, akik a közeli kisvárosokban találtak munkalehetőséget. Az autópályának köszönhetően Nagykanizsa is elérhető jó félóra alatt.

Molnár Balázs a település főbb értékei közé sorolta a jó a közösségi életet, az összetartást. Ezt mutatja a helyiek és a környékbeliek magas részvételi aránya a falu programjain. Példaként említette az október első hétvégéjén tartott szüreti felvonulást, amin 350-400 ember vett részt.

Jó az intézményi ellátottság

Molnár Balázs szerint Kéthely városi szintű ellátást biztosít egészségügyi, oktatási intézményeivel, és a részben önkormányzat által biztosított szolgáltatásokkal. A 2018-ban megnyitott 12 fős bölcsődében teltház van, a helyi óvodában közel 80 fő, az általános iskolában körülbelül 180 fős a létszám.

Nagyobb lakosságszám mellett rentábilisabban lehet működtetni az intézményeket, így a polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi időkben „van egy kis mozgás” a helyi ingatlanpiacon. Mutatkozik igény és lehetőség is a település bővítésére. Az önkormányzat egy magántulajdonossal közösen tervez újabb utcát nyitni, ahol mintegy 30 új építési telket lehetne kialakítani.

Nem lesz gyors ügymenet, mert a helyi rendezési tervet is módosítani kell hozzá, és a közművek kiépítéshez is szükség lesz engedélyekre

– jegyezte meg a településvezető.

Településszépítésen és vízvisszatartáson a hangsúly

„Tizenkét éve vagyok polgármester, azóta minden közintézményt sikerült felújítani, és épült egy bölcsőde” – összegezte az elmúlt évek legnagyobb fejlesztéseit Molnár Balázs.

Elmondása szerint éppen zajlik a szociális szolgáltató felújítása. Amire pedig a legnagyobb szüksége lenne a településnek, és szinte mindig, az az utak, járdák építése, felújítása.

Az önkormányzat önereje az intézményfenntartásokra elég, illetve ha marad valamennyi, azt az utak rendbetételére, fásításra fordítják.

Kéthely most a településszépítésre és a vízvisszatartásra helyezi a hangsúlyt, aminek része a fásítás is.

Történtek már ezen a téren előrelépések, de nem mondható, hogy teljeskörű lenne a teljesítés

– fogalmazott a polgármester. Indultak ezért a BFT egyik pályázatán is, aminek segítségével folytatni szeretnék a fásítást.

Mint mondta, az elnyerhető támogatások függvénye, hogy az egyre inkább szükségessé váló vízelvezetést-vízvisszatartást szolgáló fejlesztéseket milyen ütemben tudják megvalósítani.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb