Skip to main content

Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben

Írta: mti
Megjelent: 2024. február 29. Csütörtök, 08:50

188

Budapest, 2024. február 29., csütörtök (MTI) - Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár - nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.

 

 

Mintegy 3,5 millió magánszemélyt, vállalkozást és céget érint az a könnyítés, ami szerint az idei évtől az évi két alkalom, március 15. és szeptember 15. helyett már csak egyszer kell gépjárműadót fizetni - mondta Izer Norbert. Az államtitkár kifejtette: a kormány azért is döntött a szabályok egyszerűsítése mellett, mert az adózók nagy részénél az évi kétszeri fizetés során sokszor megtörtént, hogy vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán is kifizették.

Izer Norbert emlékeztetett, 2021. január 1-től a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vette át a belföldi gépjárművek adójával kapcsolatos feladatokat. A NAV 2021-ben a gépjárműadóról határozatot küldött az adózóknak. Ameddig az ebben meghatározott gépjárműadó-kötelezettség nem változik, az adóhivatal az éves gépjárműadóról csak értesítést küld, új határozatot nem - ismertette.

Felhívta a figyelmet arra: amennyiben problémát okozna az adózóknak az évi egyszeri fizetés, annak érdemes kihasználnia az Európai Unió legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV mobilalkalmazásában (NAV-Mobil) csak néhány kattintás, ráadásul automatikusan jár. Az családok, a lakosság vagy például az egyéni vállalkozók az öthavi, pótlékmentes részletfizetést június 30-ig, évente egyszer vehetik igénybe - hangsúlyozta Izer Norbert.

Az államtitkár hozzátette, az az egyesület, alapítvány, köztestület pedig mentesül a gépjárműadó megfizetése alól, amelynek járműve költségvetési szerv, egyesület vagy alapítvány tulajdonában van, és nem keletkezett a tárgyévet megelőző évben társasági adófizetési kötelezettsége.

 

Image by Freepik

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb