Szép eredmény a Sakk Európa bajnokságon
A Marcali VSZSE sakk-versenyzője Haszon Kamilla Sára nyáron, az országos sakkbajnokságon szerzett második helyével kivívta a jogot, hogy hazánkat képviselhesse a Montenegroi Budva városában megrendezett Európa bajnokságon.
A verseny előkészületei nem zajlottak izgalom mentesen, de Guricza Gyula a sakkcsapat vezetője szívügyének tekintette az indulást, többen az ügy mögé álltak és a Mikszáth-Alapítvány hathatós támogatásával sikerült előteremteni a még hiányzó részvételi költséget, amit ezúton is megköszönünk.
Az ezer kilométeres utazást követően tengerparti üdülőhelyhez képest szomorú időjárási körülmények közepette kezdődött meg a verseny a télies őszben. Az első fordulóban az izlandi bajnok Magnusdottir Veronika Steinum volt az ellenfél, akit jó játékkal sikerült megverni, majd egy nemzetközi mester címviselő a verseny negyedik kiemeltje következett Rodionova Daria Oroszországból, aki ellen Kamillának éles támadás után végül is nem sikerült borítania a papírformát.
Másnap ismét siker nélkül maradt az azerbajdzsáni Firidunlu Lala ellen, de azután szép partiban sikerült győzni a legjobb norvég, Kyrkjebo Hanna B. ellen.
Újabb pontszerzés következett a szerbiai Rakic Teodora ellen, majd bravúros döntetlen a verseny hatodik kiemeltjével, az ukrán Bezkorovaina Marijával szemben.
A verseny ezen pontján felcsillant annak a lehetősége, hogy jó hajrával legjobb magyarként az első tíz hely valamelyikén végezhet, de a legrosszabbkor jött a meghűléssel járó láz és ez rányomta bélyegét az utolsó partik eredményességére. A harci szellem továbbra is töretlen volt, de a koncentráció az öt-hat órás partik végén ki-kihagyott.
A hetedik fordulóban a világranglistán jóval magasabban jegyzett Montenegroi Blagojevic Tijana ellen nem jött a bravúr, viszont az utolsó előttiben sikerült két vállra fektetni a nemzetközi mesteri címmel büszkélkedő belorusz Beynenson Katsyarianát.
Amennyiben ugyanez ment volna az utolsóban a másik belorusz Fiadosenka Rahneda ellen, még lett volna hely az első húszban, így azonban maradt a 29. hely a 65 főt számláló mezőnyben.
Összegzésképpen Kamilla ismét kiváló küzdött és a verseny hajrájában jelentkező egészségügyi problémák dacára nagyszerűen helytállt a jobb felkészülési lehetőségekkel bíró ellenfelekkel szemben.