Pályaíjász Országos Bajnokság & CEC

Az elmúlt hétvégén – 2014. augusztus 2-3-án – rendezték Budapesten az Ikarus BSE sporttelepén a Pályaíjász Országos Bajnokságot. A Marcali Turul Íjász Egyesületet öten képviseltük (Belme Bernadett, Belme Szabolcs, Horváth Márk, Varga Mátyás és Fábos László) az év egyik legfontosabb versenyén.
Az Országos Bajnokságon a gyermek és serdülő korosztályú versenyzők közül bárki, míg a kadet, ifjúsági, felnőtt és veterán korúaknak esetében a kvalifikációs versenyek valamelyikén megfelelő eredményt elért versenyzők vehettek részt. Csapatunkból Varga Árpád és Fábos László értek el kvalifikációt jelentő eredményt.
Az OB-n a felnőttek 30m-ről 2×6×6 vesszőt, a serdülők 20m-ről, a gyermekek pedig 10m-ről lőttek 2×12×3 vesszőt lőttek egy 80cm átmérőjű lőlapra.
A szombati napon rendezték az OB és a Central European Cup (CEC) rangsorolóját, valamint a CEC döntőjét, vasárnap az OB döntőjét. Mindkét esetben további 15 lövés várt az íjászokra. 1. osztályú pontszámmal sikerült megnyerni a kategóriám rangsorolóját, valamint a szombati CEC döntőt, majd vasárnap 2. helyen végeztem az OB döntőjében.
A gyermekek hasonlóan szépen szerepeltek. Az elhúzódó versenyen Bernadett új országos csúcsot lőve 1. helyezést, ezzel országos bajnoki címet szerzett. Márk végig küzdve magával 3. helyezést, Szabolcs szépen indulva 4. helyezést, Matyi stabilan teljesítve 5. helyezést szerzett.
Érdemes még elmondani, hogy a versenyen meg kellett küzdeni a hőséggel, valamint a elhúzódó versenynek köszönhetően az erősen változó fényviszonyokkal is. Ezzel együtt is szépen teljesítettünk, hisz öt versenyzőnkből hárman éremmel térhettünk haza, s mindenki minősített eredmény ért el.
A szezon nagy része lement, nagyon szépen teljesít csapatunk. A hónap hátralévő részében következik a paksi 3D GP3, majd az egyesületünk által Szőcsénypusztán rendezendő I. Marcali Turul 3D Kupa, végül a hónap utolsó hétvégéjén Alsóörsön a Terep Országos Bajnokság.
.
VÉGEREDMÉNYEK:
Central European Cup – Budapest
- Fábos László TR-RBF – 1. helyezett
Pályaíjász Országos Bajnokság – Budapest
- Belme Bernadett PB-HBNGY – 1. helyezett
- Fábos László TR-RBF – 2. helyezett
- Horváth Márk PB-HBFS – 3. helyezett
{besps}2014a/2014-08-08-12-06-23{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.