Fő tartalom átugrása

IV. BHÍE Teremíjász Kupa

Írta: Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület
Megjelent: 2015. február 15. Vasárnap, 20:29

00001

2015. február 15-én, vasárnap rendezte meg egyesületünk a Dél-Dunántúli Íjász Régió 2015-ös Pályaíjász bajnokságának első fordulóját, a IV. BHÍE Teremíjász Kupát.

Ebben az időszakban jelentősen felszaporodtak a teremversenyek, hiszen egyre több szakágban gondolják úgy, hogy a tél sem feltétlenül telhet kényszerpihenővel az íjászok számára. Ezért ez a hétvége is úgy alakult, hogy két országos bajnokság is zajlott Budapesten, s ez a mi versenyünk nevezői létszámán is meglátszott.

A viszonylag kicsiny mezőny ellenére is kellemes versenyt tudunk hátunk mögött, és köszönjük mindazoknak, akik minket választottak.

A bemelegítő körök után Mozsárné Kutor Veronika, a Civil Kapcsolatok, Kultúra, Idegenforgalmi, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke nyitotta meg a versenyt, ahol két fordulóban, tíz sorozatot, sorozatonként pedig három vesszőt kellett célba juttatniuk a versenyzőknek.

Igyekeztünk egy kis játékkal is kedveskedni versenyzőinknek, így a Valentin nap apropóján szívekre kellett leadni a játékbéli sorozatokat. A külön verseny nyertesei külön díjazásban részesültek.

A bajnokság következő fordulója szintén városunkban kerül megrendezésre, a Kozma utcai sporttelepen, május 31-én, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt, hiszen látványnak sem utolsó dolog egy ilyen verseny.

Egyesületünkből 15-en álltak lővonalra, s az alábbi eredmények születtek:

Erdei Renáta - Vadászreflex ifjúsági nő kategória - 1. hely
Györkös Attila - Pusztai nomád felnőtt férfi kategória - 5. hely
Kulcsár Ernő - Pusztai nomád szenior férfi kategória - 1. hely
Csóbor Benjámin - Longbow serdülő fiú kategória - 2. hely
Gájer Szilárd - Vadászreflex felnőtt férfi kategória - 1. hely
Csáki Alpár - Vadászreflex felnőtt férfi kategória - 2. hely
Lázár Ákos - Vadászreflex felnőtt férfi kategória - 6. hely
Drávecz László - Vadászreflex felnőtt férfi kategória - 7. hely

Bogyó Gergő - Vadászreflex gyerek fiú kategória - 1. hely
Kulcsár Gergely Dániel - Vadászreflex gyerek fiú kategória - 2. hely
Drávecz Szabolcs - Vadászreflex gyerek fiú kategória - 3. hely

József Richárd - Vadászreflex kadet fiú kategória - 1. hely
Hidasi Bálint - Vadászreflex kadet fiú kategória - 2. hely
Kovács Ákos - Vadászreflex kadet fiú kategória - 3. hely
Pomozi Máté - Vadászreflex kadet fiú kategória - 5. hely

A teljes eredménylista excel formátumban innen tölthető le: Katt!

{besps}2015/2015-02-15-20-23-14{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2015/2015-02-15-20-23-27{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb