Fő tartalom átugrása

Szántó Júlia diákolimpiai bajnok!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2016. április 24. Vasárnap, 16:43

PICT3031

2016. április 23-án rendezték az országúti kerékpár sportág diákolimpia országos döntőjét Debrecenben.

 

Hat korosztályban több száz versenyző képviselte iskoláját "A" és "B" kategóriában. ( "A"- Igazolt versenyző triatlon sportban vagy kerékpár sportban. "B" – Amatőr versenyző.)

 

Az igazolt versenyzőknek több szigorítást kellett betartaniuk a az amatőr versenyzőkhöz képest. Városunkat 2 tanuló képviselte Szántó Dénes, a Berzsenyi Gimnázium és Szántó Júlia Anna a Noszlopy Gáspár Általános Iskola tanulója.

 

Gyönyörű napos időben zajlottak a versenyszámok. Az időfutammal kezdtek ahol a IV.-V.-VI. kcs. Egyaránt 10 km-t tekert. Szántó Júlia 2., Dénes pedig 10. lett korosztályában.

 

Délután rendezték meg a tömegrajtos mezőnyversenyt, ahol a serdülők 19 km-t, az ifjúságiak 38-km-t tekertek. Itt a fiúk és a lányok együtt rajtoltak.A gyorsaság, technikai érzék és sportszerű versenyzés szükségeltetett. Ebben a számban Dénes 10., Júlia 1. lett.

 

Mindkét versenyszámot külön-külön is értékelték, illetve az összetett eredményeket is.

 

Eszerint Szántó Júlia a 2015-2016 tanévben Magyarország Diákolimpiai Bajnoka IV/A korcsoportban országúti kerékpár sportágban. Szántó Dénes VI/A kcs. 10 helyezést ért el.

 

Edző: Hömöstrei Péter

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb