Fő tartalom átugrása

Kézilabda U13 Zalaszentgróti forduló

Írta: Gergely Lívia
Megjelent: 2016. november 28. Hétfő, 11:44

IMG 1986

Nagyon jól kezdtünk, a védekezésünk az első 10 percben remekelt, kapott gól nélkül sikerült a lányoknak teljesítenie. Sorcsere után a védekezés egy kicsit felpuhult, a 14 perctől kaptuk a gólokat, emiatt zártuk a félidőt 10 - 5 -re.

 

A második félidő szintén ugyanúgy alakult mint az első, nagyon szoros lett meccs vége. Sokat cseréltem, igyekeztem játszatni mindenkit. 30 perc után támadásokban nem sikerült gólhelyzeteket kialakítanunk, messziről dobáltuk el a labdákat, védekezésben átrohantak rajtunk a nagykanizsai lányok. 10 perc alatt 1 gólt tudtunk csak dobni viszont 6-ot kaptunk. Örültem, hogy 12 mezőnyjátékosból 7-en dobtak gólt. Sokat kell dolgoznom azon, hogy nagyjából egyforma teljesítményt tudjon nyújtani a csapat a kötelező sorcsere után is.

 

 

Marcali - Nagykanizsa 19-17 (10-5)

Góllövők: Légrádi Emese 5, Orsós Dzsenifer 4, Németh Zsóka 3, Hennel Bora 3, Borbély Bori 2, Horváth Kinga 1, Horváth Brigitta 1,

 


 

Marcali - Mohács 13-25 (5-12)

 

Ez a mérkőzés a nagykanizsainak a teljes ellentéte lett. Az első félidőben 12 percig nem tudtunk gólt lőni, és a védekezésünk is átjáróház volt, 8 gólt kaptunk. Utána 5-öt lőttünk és 3-at kaptunk. A második 10 percben sokkal jobb védekezéssel tudták a lányok ezt az eredményt elérni, megleptek vele és nagyon örültem a lányok teljesítményének. A mérkőzésen mi 6 perccel többet játszottunk emberelőnyben, mint az ellenfél és volt olyan, amikor 4 játékos ellen támadtunk 6-an. Mindig nehéz meccseket játszunk Mohács ellen, de nem gondolom, hogy ennyivel lennének nálunk jobbak. Gratulálok a lányoknak, hogy nem adták fel és küzdöttek egymásért.

 

Góllövők: Jáger Tília 3, Németh Zsóka 2, Zsiborács Nikolett 2, Horváth Brigitta 2, Légrádi Emese 2, Hennel Bora 1, Borbély Bori 1.

Képek: Domján Hentietta. Köszönöm!

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb