SPORT
mtksz-allas

kezilabda

Tegnap este Kozármislenyben játszottuk az utolsó bajnoki mérkőzését a kézilabda Országos Serdülő Bajnokság E1 csoportjában. Ha győztünk volna, nyerjük a csoportunkat. Veszítettünk, és így mi lettünk a harmadikak azonos pontszám mellett – gólkülönbséggel- a Pécs mögött.

 

Kozármisleny SE II - Marcali VSZSE 25-16 (6-9)

 

Góllövőink: Hajdu Heni 9, Gaál Virág, Kardos Janka 2-2, Király Lilla, Németh Zsóka, Légrádi Emese 1-1

 

Szántó Angéla nyilatkozata:

 

A serdülő bajnokság E1-es csoportjának utolsó mérkőzésén nem sikerült győzelmet aratnunk. Már az előjelek is nehézségeket mutattak, mivel többen kisebb-nagyobb sérüléssel, betegséggel bajlódtak a héten. Meli és Zsófi nem is tudta vállalni a játékot. Ennek ellenére az első félidőben nagyszerűen védekeztünk, Szeli pedig szenzációsan védett. A támadásaink során sorra alakítottuk ki a gólhelyzeteket, de néha a befejezésbe hiba csúszott. A második félidőben nem tudtuk nyújtani az előző félidő teljesítményét, sérülések miatt át kellett szervezni a csapatot is. Próbáltunk mindent megtenni a jó eredmény érdekében, de semmi sem sikerült.

cats OSB

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.