SPORT

m020

2017. január 22-én, vasárnap Magyarország első Ju-Jitsu Rangsorversenyének a marcali Birkózócsarnok adott otthont! Tagadhatatlanul büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség történetében az első rangsorversenyt az MVSZSE Küzdősport Szakosztálya rendezhette.

 

Az M7 Kupa a Nyugat-Magyarországi Régió rangsorversenye, melyen fontosak az elért helyezések. A versenyzők az eredményeik után kapnak rangsorpontokat, melyek a minősítésük alapját képezik. Megfelelő számú rangsorpont elérése után vehet részt például az övvizsgán a „jitsuka”, és megfelelő számú rangsorpont esetén indulhat a versenyző rangosabb nemzeti vagy nemzetközi ju-jitsu versenyeken. A rangsorverseny az „első lépcsőfok”...

 

A marcali verseny súlyát jelzi, hogy a rendezvényen megjelent Dr. Gulyás Richárd a Szakszövetség elnöke, Muzsai Isván alelnökúr, Spalovszky Csaba szövetségi kapitány és Ziegler Csaba a Bírói bizottság elnöke. Jelen volt Csősz-Tóth Norbert 8. dan-os karate mester, aki a Budo Karate of Hungary Szövetséget képviselte.

 

A Birkózócsarnok befogadóképességének határát súrolta a résztvevők száma: 63 fő versenyzett aznap Marcaliban. A teremben 10 órától kettő tatamin folytak a küzdelmek, és az eredményhirdetésre 15:30-kor került sor. A mérkőzéseket Ziegler Csaba főbíró (Budapest), Dudás Péter és Izsák Bálint hazai bírók vezették le.

 

A rendezvény az „A” tatamin Duo System versenyszámokkal kezdődött, mellette párhuzamosan a „B” tatamin zajló U8 kategória Ne Waza System versenyeivel. A verseny végén került sor a Fighting System versenyszámokra. A díjakat Dr. Gulyás Richárd elnökúr adta át. Beszédében kiemelte, hogy a Szakszövetség versenyei közül ez volt az első olyan rendezvény, melyen a sport ju-jitsu mindhárom versenyszámában egy időben lehetett győzteseket hirdetni. Több kezdő sportolónk első versenye volt ez a rangadó, ezért engedje meg a Tisztelt Olvasó, hogy az MVSZSE Küzdősport Szakosztály helyezéseit részletesen közöljem.

 

Az MVSZSE KSZ marcali versenyzőinek eredményei:
Ne Waza System:

 

Szován Filip U8 -23 kg I. helyezés
Takács Anna U10 -35 kg I. helyezett
Takács Gergő U10 -32 kg I. helyezett
Takács Gergő U10 -30 kg I. helyezett
Takács Gergő U10 -28 kg I. helyezett
Hennel Villő U15 Lány -48 kg I. helyezett
Fülöp Rebeka U15 Lány -52 kg I. helyezés
Járfás Tamás U15 Férfi 63+ kg I. helyezett
Páli Milán U15 Férfi 66+ kg I. helyezett
Gáspár Lívia U21+ Nő 66+ kg I. helyezett

 

Horváth Péter U8 -23 kg II. helyezés
Szován Filip U8 -25 kg II. helyezés
Tálos Fanni U12 Női -48 kg II. helyezett
Kárpáti Vivien U10 Mix-32 kg II. helyezett
Kárpáti Vivien U12 Női -32 kg II. helyezett
Komlódi Hanna U12 -47 kg Női II. helyezés
Kutor Laura U12 -44 kg Női II. helyezés
Ősz Kristóf U15 Férfi -41 kg II. helyezett
Kutor Laura U12 Mix -44 kg II. helyezett
Makai Zsófia U15 Lány -48 kg II. helyezett
Paár Bence U12 Mix-48 kg II. helyezett
Ősz Kristóf U15 Férfi -45 kg II. helyezett
Ősz Kristóf U12 Férfi -50 kg II. helyezett

 

Hennel Bora U15 Lány -52 kg II. helyezés
Dudás Virág U21+ Nő 66+ kg II. helyezett
Sági Cintia U18 Mix -70 kg II. helyezett
Sági Cintia U21 Női -94 kg kategória II. helyezés
Vida Nikolett U15 Mix 63+ kg II. helyezett

 

Kárpáti Vivien U12 Lány -44 kg III. helyezett
Déghi Barna U15 Férfi -37 kg III. helyezett
Kárpáti Zoltán U15 Férfi -34 kg III. helyezett
Paár Bence U12 Férfi -50 kg III. helyezett
Tóth Buda U15 Férfi 66+ kg III. helyezett
Vida Nikolett U21+ Nő 66+ kg III. helyezett
Vincze Viktor U21+ Férfi 94+ kg III. helyezés
Vincze Viktor U21+ Férfi -94 kg III. helyezés

 

FIGHTING SYSTEM:

 

Járfás Tamás U15 Férfi -55 kg I. helyezett
Vida Nikolett U15 Lány 63+ kg I. helyezett
Dudás Péter U21+ Férfi -77 kg I. helyezett

 

Dudás Virág U15 Lány 63+ kg II. helyezett
Sági Cintia U21 Mix -70 kg II. helyezett

 

Az MVSZSE KSZ nagybajomi versenyzőinek eredményei:

Ne Waza System:

 

Tóth Eszter U12 Női -48 kg I. helyezett
Krár Koppány U12 -44 kg I. helyezett
Jóna Gergő U15 Férfi -37 kg I. helyezett
Krár Koppány U15 Férfi -34 kg I. helyezett
Bogdán Zsolt U21+ Férfi -94 kg I. helyezés

 

Fekete Tamás U10 -32 kg II. helyezett
Sípos Dominik U10 -35 kg II. helyezett
Fekete Eszter U12 Női -35 kg II. helyezett
Bogdán Kevin U15 Férfi -34 kg II. helyezett
Laki Balázs U15 Férfi -37 kg II. helyezett
Meló Marcell U15 Férfi 66+ kg II. helyezett

 

Fekete János U10 -32 kg III. helyezett
Kustos Balázs U12 -44 kg III. helyezett
Tóth Eszter U12 Lány -48 kg III. helyezett
Laki Petra U15 Lány -48 kg III. helyezett
Endrédi Tamás U15 Férfi -41 kg III. helyezett
Endrédi Tamás U15 Férfi -45 kg III. helyezett
Laki Petra U15 Lány -48 kg III. helyezett
Szkulszki Dániel U18 Férfi -70 kg III. helyezett

 

Az M7 Kupa Legeredményesebb Női Versenyzője díjat Tóth Alexa (Zalaegerszeg) kapta, míg az M7 Kupa Legeredményesebb Férfi Versenyzője kupát Járfás Tamás (Marcali) emelhette a magasba.

 

A marcali versenyrendezők kiváló munkát végeztek. Első alkalommal használtuk önállóan a számítógépes eredménykijelző rendszert. Természetesen mindig van min javítani, de ez a rendezvény sokat segített abban, hogy a soron következő rangosabb versenyeken pontosabban és gördülékenyebben kövessék egymást a mérkőzések. Ezekkel a tapasztalatokkal a hátunk mögött kell 2017. április 22-én megrendeznünk Keszthelyen az első igazán súlypontos rangadót, az I. Ju-Jitsu Magyar Kupabajnokságot. Köszönöm Hennel Aurélnak a munkáját és a profi hangosítást. Köszönöm Takács Józsefnek a verseny előkészítésében és az utómunkákban nyújtott segítségét, valamint minden tagunknak a segítségét, akik hozzájárultak a verseny sikeres lebonyolításához.

Nagy Róbert

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.