Tegnap Toponáron jártak a marcali focisták. A megye egyik élcsapatának vendégeként a felnőtt egy nagyszerű döntetlent ért el 1:1, az U19 kevésbé volt sikeres a tabellát fölényesen vezető hazaiak ellen. Kikaptak 4:1 arányban.
Ifj. Kőrösi András:
"Büszke vagyok a csapatra, hiszen idegenben, nagyon nehéz körülmények között is helytálltunk. Mindent megtettünk a győzelemért egy olyan meccsen, ahol több, magasabb osztályt megjárt játékos ellen kellett bizonyítani. Az első félidőben inkább a hazaiak domináltak, a másodikban talán nekünk volt több lehetőségünk, így a döntetlenre úgy gondolom rászolgáltunk."