Fő tartalom átugrása

Mikulás-váró Házibajnokság a NivoMednél

Írta: Gadányiné Lutor Mónika
Megjelent: 2017. december 10. Vasárnap, 16:59

image11

Tegnap 2017. December 09-én adott otthont a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont a NivoMed úszó egyesület Mikulás-váró Házibajnokságának.

 

A rendezvényen összesen 70 -úszó és úszni tanuló- gyermek jelent meg és közel kétszer ennyi hozzátartozót vonzott az esemény.

 

A versenyt két részre osztottuk délelőtt a legkisebbek mutathatták be tudásukat szüleiknek, nagyszüleiknek és persze a Mikulásnak. Ők a tanmedencét vették birtokba és szelték a habokat.

 

Míg a nagyobbak akik már jóval biztosabban mozognak a mélyvízben a délután folyamán versenghettek egymással és a stoperrel a nagymedencében. A nagyok versenyét figyelemmel kísérte a Baranya megyei Sportszövetségek vizsgabiztosa is, hogy akik biztos tudással rendelkeznek magkaphassák az adott úszásnemből a minimum vizsgájukat.

 

A gyerekek sokat készültek a vizsgára ez meg is látszott a teljesítményükön. Nemcsak ők de edzőik is nagy dicséretet kaptak. Mindkét versenyszakaszt díjátadó zárta ahol öröm csillogott minden kis induló úszópalánta szemében. A jó hangulatúra sikeredett versenyen büszkeség sugárzott minden szülő és nagyszülő arcán is.

 

Köszönjük a helyszín biztosítását a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontnak. Az edzőinknek Francsics Nikolettának és Kovács Juditnak a felkészítést és az egész éves kitartó munkát.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb