Fő tartalom átugrása

Idegenben nyert rangadót az MVFC U14-es csapata!

Írta: Péter Csaba
Megjelent: 2018. november 02. Péntek, 18:34

DSC 4118

Pénteken délután rendezték az U14-es bajnokság őszi utolsó fordulóját, melyen csapatunk rangadót játszott Balatonszárszón.

 

Rangadó volt, hiszen a jelenlegi első utazott a jelenlegi másodikhoz, és úgy is megáll a rangadó jelző, ha azt mondjuk, a tavalyi bajnok, a tavalyi másodikhoz.

 

Egy, a tavalyitól kiegyensúlyozottabb bajnokságban a végére maradt csattanó, a leginkább várt mérkőzés. Csapatunk az eddig lejátszott fordulókban két döntetlennel 4 pontot vesztett. Vendéglátóink ezt megelőzően egy vereséggel 3 pontot adtak le. Ilyen előzményekkel futott ki a két csapat erre a nagyon fontos mérkőzésre.

 

És nem csalódtunk! Végig nagy iramú, küzdelmes, minden egyes labda megszerzése külön harcot kívánó, kemény, időnként szikrázó, mindkét csapat részéről nyílt sisakos, győzelemre törő, közönség szórakoztató mérkőzést láthattunk. Igazi futball hangulat volt, hiszen nem csak a gyerekek küzdöttek nagyot a pályán, de nagyszámú kísérőik is átérezték ennek a mérkőzésnek a súlyát. Nagyon sokan elkísértük a csapatot, szülő, szülők, nagyszülők, testvérek, rokonok.... többen voltunk mint a hazaiak, pedig ők sem voltak kevesen! És bizony a pálya mellett is futball hangulat volt!

 

Igazán remek mérkőzésen, megalkuvást nem tűrő játékkal, hátrányból fordítva 3-1-re nyertünk egy végig foggal-körömmel harcoló nagyon jó ellenfél otthonában. Ha jobb a helyzet kihasználásunk, ez az arány lényegesen nagyobb is lehetett volna.... de nem vagyunk telhetetlenek. Őszi zárásként nagyszerű élménnyel ajándékozott meg bennünket a Csapat, hatalmas köszönet érte! Nemcsak az eredmény miatt, hanem amit a kezdő sípszótól, a hármas sípszóig nyújtottak a pályán, MINDENÉRT! Régóta vár valami hasonlóra Marcali futballszerető közönsége. Ma délután ezt mi megkaptuk ezektől a gyerekektől, az edzőtől, a CSAPAT-tól Balatonszárszón.

 

Egy remek ősz után a tabella elején „telelünk”, onnan várunk egy hasonlóan nagyszerű tavaszra.

 

capture 20181102 175240

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb