Beszélgetés Kolozs Ritával a Marcali VFC elnökével …

Augusztus 22. -én már bajnoki mérkőzést játszanak a Marcali Városi Futball Club csapatai. Ezért is kértem egy interjúra Kolozs Ritát az egyesület elnökét.
Egy különleges szezon volt a labdarúgóknak is a 2020/2021 bajnoki év. Vonatkozik ez a Megye I. -es csapatra is, és az utánpótlásra is. A járvány alaposan „felforgatta” a lebonyolítást, felborította a normális játékrendet. Tudom benneteket is sújtott a betegség. Ezért nem kérek Tőled értékelést, de kíváncsi vagyok az esetleges mondandódra.
Egyetértek veled az elmúlt bajnokság a pandémia és egyéb körülmények miatt felemás volt. Sohasem tudtuk, hogy éppen ki esik ki, melyik csapat halasztja vagy mondja le a mérkőzéseket a karantén, betegség miatt, ha még ehhez hozzájött egy-egy sérülés is akkor már nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, természetesen az ellenfeleinket is hasonló képen hátráltatta – kit jobban, kit kevésbé – a COVID. A legkisebb korosztályoknál pedig a tavasszal el sem indultak a bozsik programok. Remélem az idei szezon végén nem kell majd emlegetnem a körülményeket.
Beszéljünk a 2021/2022 -es bajnokságról. Milyen változások történtek a VFC -nél?
Az idei évben is történtek változások.
De mielőtt erről beszélnék szeretném elmondani, hogy vasárnap a felnőtt mérkőzés szünetében veszik át a bronzérmet az ifjúsági csapatunk tagjai a 2020/2021 -es bajnokság harmadik helyezettjeként! Gratulálok ez úton is a fiúknak és edzőjüknek!
Nagyszerű eredmény, de egy kicsit fáj a szívem mert azt gondolom, hogy egy „bajnokcsapat” -ra hivatott gárda lett bronzérmes. Amikor a felnőtt csapat egyre nehezebb helyzetbe került a hiányzók és egyéb okok miatt, akkor az U19 korosztály fiataljai léptek feljebb, és segítették a felnőtt csapatot, amit ezúton is köszönök nekik. Hozzáteszem, fiataljaink maximálisan megállták a helyüket a felnőtt soraiban.
A változások. Az elmúlt szezon tavaszán már három játékos távozott a csapattól, majd a szezon végén 4, így összesen 7 játékos igazolt másik egyesülethez. Hozzánk pedig a nyáron 6 játékos érkezett.
Tudom, hogy edzőváltás is történt, arra kérlek mutasd be a mestert.
Bőzsöny Jani bácsi érkezett a csapathoz, akit valószínűleg nem kell bemutatnom. Személyében egy nagyon tapasztalt, rutinos, eredményes edzőről van szó. Volt már Marcaliban edző régebben, úgy gondoltuk, hogy Jani bácsi a megfelelő személy arra, hogy ezt a fiatalos csapatot felkarolja. A fiatal, ifiből a felnőttbe került játékosaink tanuljanak tőle, illetve az idősebb most igazolt játékosainkat építse be a csapatunkba. Az Ő szakmai tapasztalata, tekintélye, kellő garanciának látszik arra, hogy egy jó csapattal kezdjük el a bajnokságot.
Kik érkeztek a csapathoz?
Mi már eddig is úgy gondolkoztunk, hogy elsősorban a saját nevelésű fiataljainkat építjük be a felnőtt csapatba. Szerencsére az utánpótlás bázisunk erre alkalmas játékosokat nevel. De nem zárkóztunk el más helyről érkezőktől sem. Ennek tükrében igazoltunk Balatonlelléről két fiatalt, Bíró Botondot és a Szántó Zsombort, mid ketten támadó szellemű játékosok.
A Balogh Laci az elmúlt szezonban sérüléssel bajlódott – kihagyta az évet – mostantól a rendelkezésünkre áll. Visszatért csapatunkhoz Laki Olivér. Kovács Bence – testnevelő tanár a Noszlopyban, edző az U7 korosztálynál – sérülése úgy néz ki rendbe jött ő is folytatja. Érkezett még Garai Ferenc Böhönyéről.
Körülbelül 20 fős a keretünk, közülük sokan ifjúsági korúak. Ha lesz olyan, hogy szükség lesz rájuk az U19 -ben akkor besegítenek, de mostantól az elsődleges csapatuk a felnőtt.
Edző váltás történt az ificsapatnál a Fenusz Laci lesz az U19 edzője, a korábbi edző Varga Balázs munkahelyi elfoglaltság miatt erre a szezonra nem tudott a rendelkezésünkre állni, de játékosként továbbra is szerepel a felnőtt csapat soraiban.
Marcaliban híresen jó és eredményes a labdarúgó utánpótlás. Minden rendben van? Vannak változások?
Szerencsére nincsenek létszám gondjaink. A legkisebbektől kezdve az ifiig bezárólag. Kiváló a kapcsolatunk az óvodákkal, iskolákkal.
Minden korosztályban képzett edzőkkel versenyeztetjük a gyerekeket. A legkisebbek kivételével minden korosztályunk elkezdte a felkészülést, folynak az edzések.
Utánpótlás edzőink: Kovács Bence U7, Fenusz Laci U9; U19, csatlakozik egy új kolléga, a Parragi Olivér – felnőtt kapus –, Ő az U11 korosztállyal fog foglalkozni, Buna Gábor lesz az U13–14 korosztállyal, Borbély Zsolti pedig továbbra is az U16 -os csapattal foglalkozik.
Az U7, U9, U11 a Bozsik Programban versenyez, az U13, U14, U16 már bajnokságot játszik.
Az idei évtől egyesületünkben van lehetőség az edzések mellett egyéni képzésre is, melyet Buna Gábor végez, mikrocsoportos formában, heti 2 alkalommal.
Emellett egyesületünk együttműködési szerződéssel rendelkezik a szombathelyi Illés Akadémiával és a Lurkó FC -vel. Ennek keretében a labdarúgásban komolyan gondolkodó kiemelt képességű gyerekeknek lehetőségük van az Akadémia szervezésében, Gyenesdiáson részt venni egyéni képzésben, melyet az Akadémia edzője tart részükre, heti 3 alkalommal.
Hogy telt a nyár? Volt táborotok a gyerekeknek?
Igen, táboroztattunk az idén is. Az U 7–9 nek júliusban szerveztük a nyári programot, melyen 28 gyerek vett részt. Augusztusban pedig az U 11-13-14 korosztálynak, ők 25 -en voltak. A napi két edzésen kívül más programokban is részt vettek a gyerekek (mozi, fagyizás, strand, a klubhelyiségben pedig csocsó, társasjátékok, stb).
Ezúton is köszönjük a Marcali Városi Önkormányzatnak, a Marcali Kulturális Központnak, Fándli Péternek, Nemes Endrének és természetesen a szülőknek a támogatását. Köszönjük a Helvécia Étteremnek a finom ebédet, a rugalmas kiszolgálást.
Hogy áll az egyesület? Meg van az anyagi fedezet a versenyeztetéshez?
Szerencsére rendezettek az anyagi körülményeink az idén is. Az önkormányzat támogatásából, a TAO pályázatunk eredményéből minden korosztálynak megfelelő felszerelése, képzett edzője van, maximálisan biztosítottak a működés feltételei. A korosztályoknál folyamatosan cseréljük a ruházati és eszközállományt.
Marcali szerencsés helyzetben van hiszen gyakorlatilag 3 pályánk van. Hol lesznek a különféle korosztályok mérkőzései?
Az U14 és az U16 lesz a Kozma Andor utcában. Az idei évtől az U13 kikerült a Bozsik versenyeztetésből, és ők is bajnokságban indulnak, amely szervezését tekintve torna jellegű lesz. Ősszel és tavasszal 3-3 torna lesz megrendezve itt Marcaliban a Sport utcai edzőpályán.
Úgy tudom a Sport utcai klub épületben történtek változások.
Igen sikeresen befejeztük a fűtéskorszerűsítésre elnyert pályázatunkat. Az épület öltözői része új gázfűtést és melegvízellátást kapott. Itt is köszönjük az MLSZ támogatását!
A birkózócsarnok felújítási pályázata még függőben van, de emellett az idei szezonra is pályáztunk a teljes épület külső hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére, a tető rendbetételére. Jelenleg elbírálás alatt van.
Hogy áll a pálya?
Büszkén mondom, hogy gyönyörű! Rengeteg munkánk van benne. Joggal állítom, hogy a megye egyik legjobb pályája, ha nem a legjobb... a Sport utcai stadionban van. Emellett az edzőpályánk is jó minőségű, ahol megfelelő világítás is van a hamar sötétedő őszi napokra. Mindkét pálya rendszeresen gondozva, öntözve, hengerelve van.
Felteszem a „nemszeretem kérést” hova várod a csapatokat a kezdődő bajnokságban? Mik az elvárások?
A felnőtt csapat esetében nagyon szeretnénk, ha egy jó hangulatú, családias légkörű, fiatalos csapattá kovácsolódnának össze a játékosok. Ennek fényében úgy gondolom, hogy ez az eredményekben is megmutatkozna, így az első hat hely valamelyike lehetne számunkra a reális cél.
Az U19 csapat esetében pedig mindenképpen azt a célt kell szem előtt tartani, hogy hány játékost ad fel a felnőtt csapatába. Emellett úgy gondolom, hogy az idei megfiatalodott U19 csapot is a felnőtthöz hasonlóan az első negyedbe lehet továbbra is várni.
Reméljük a pandémia, vagy egyéb tényezők nem módosítják elképzeléseinket.
Köszönöm a beszélgetést! Hajrá VFC!