U12 gyermek kosárlabda bajnokság

November 19-én vasárnap hazai pályán játszotta az országos gyermek kosárlabda bajnokság 2. fordulóját a Mikszáth iskola 5. 6. osztályos tanulóiból álló kosárlabda csapat.
A Magyar Viktor vezette együttes mindkét mérkőzését nagy fölénnyel nyerte meg. Fizikálisan, technikailag és taktikailag is felkészültebb volt a pákozdi és székesfehérvári akadémiai csapatnál.
Marcali Szürkefarkasok: Pákozdi Kócsagok 84-36
Marcali Szürkefarkasok-DKKA Pandák 43-56

A csapat tagjai: Bogdán Noel, Igali Martin, Kuti Levente, Molnár Benett, Molnár Marcell, Móri Dániel, Sándor Ákos, Vajda Márk, Varga Krisztián, Tüttő Zétény


U14 regionális serdülő kosárlabda bajnokság
A Mikszáth iskola 7.8. osztályos testnevelés tagozatos fiaira épülő u14-es serdülő kosárlabda csapatunk november 26-án vasárnap játszotta 2.fordulóját Szekszárdon. Az együttes előbb a kaposvári sportiskola csapatát verte nagy különbséggel majd a helyi szekszárdi alakulatot is magabiztosan fektette két válra mellyel a régió első három helyezettje közé került. A csapat félkészülését immár ötödik éve Magy Viktor irányítja.
Marcali Szürkefarkasok-Kasi B 78-14
Marcali Szürkefarkasok- Atomerőmű SE 102-51

Csapattagok: Biczó Barnabàs, Bogdán Ruben, Guzsvinyecz Kornél, Horváth Benedek Tamás, Lóth Ádám, Móri Csaba, Obál Zente, Papp Noel, Tüttő Zsombor, Varga Kevin

