
Kitűnő formában vágtak neki a Marcali Úszó- és Szabadidő Sportegyesület úszói, a szombaton megrendezésre került 1. MCM- Diamant Úszóversenynek.

Három mérkőzést rendeztek a hétvégén a Somogy Megyei Kosárlabda Bajnokságban, miután a vírushelyzet miatt a Meló-Diák – Siófoki Kosársuli bajnokit elhalasztották.

A 2021-es év teljesen másként indult minden sportban, mint ahogy eddig megszokhattuk. Szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán az új esztendőben lehetőséget kaptunk az indulásra, a -Marcali Városi Önkormányzat jóvoltából- sok más egyesülettel szemben.
A "C" jelű csoportban két mérkőzésünkből egyet nyertünk egyet veszítettünk. A Dkka Ördögök ellen jó játékkal a tanult taktikai elemeket többnyire jól megvalósítva magabiztosan nyertünk.

Ma délelőtt Dunaújvárosban mérkőzött a Marcali VSZSE NBII -es női kézilabda csapata. A házigazdák 44-24 (22-12) arányban legyőzték csapatunkat. Láttam a meccset a Yutubon … felejtsük el és készüljünk 27 -én a Zalaegerszeg ellen hazai pályán. Ifi csapatunk szabadnapos volt.

Tegnap Hetesen az elmaradt 6. fordulós mérkőzést pótolta a Marcali VFC U19 korosztályos csapata. A fiúk nem szakították meg nagyszerű sorozatukat és megszerezték 10. győzelmüket a bajnokságban.
Ma délelőtt a Kiss László Sportcsarnokban rendezték meg a kézilabda Gyermekbajnokság LU15 összevont (2006-2007) LU15 B/2 (Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Zala) csoportjának tornáját.

A Magyar Grappling Szövetség 2021. február 13-án rendezte meg a sportág Korosztályos Bajnokságát, melynek helyszíne a budapesti Sportkastély volt.
November elején volt utoljára női kézilabda bajnoki mérkőzés a Kiss László Sportcsarnokba Marcaliban. A VSZSE a Hévízi SK csapatait fogadta szombaton.

Simán győzött a Marcali a Monok SE ellen – a hétvégén teljes fordulóval folytatjuk

Hétfőn Kaposváron játszott U 16-os kosárlabda csapatunk. Nagyon rossz százalékkal értékesítettük helyzeteinket, nem találtuk az ellenfél zóna védekezésének ellenszerét, és meggyűlt a bajunk a kaposváriak 2 méter magas centerével is, így vereséget szenvedtünk.

Kaposváron a Csík Ferenc Versenyuszoda adott otthont a 2021. február 6.-án megrendezésre kerülő II. Kaposvár Kupa úszóverseny 1. fordulójának, ahol a Marcali Úszó- és Szabadidő Sportegyesület 9 sportolójával vett részt.