
Gyakorlatilag az első negyedben eldöntötte a mérkőzést a Spekula-Henger KK, a Marcali VSZSE ellen, utóbbi már az első játékrészben nagy hátrányba került és a megfiatalodott Henger pedig még növelni is tudta előnyét, végül pedig pontgazdag meccsen szerezte meg idei második sikerét.

U 11-es kosárlabda csapatunk, szombaton Dunaújvárosban játszotta a második forduló mérkőzéseit.

3400 futó, köztük 120 maratonista vett részt a szombaton, Siófokon rendezett 21. Balaton Maraton és Félmaratonon. A jó idő sok siófoki lakost is kicsalogatott a Balatonhoz, akik lelkesen biztatták a futókat.

Két U12-es csapatunk ma játszotta 3.fordulóját Lentiben. Nagy gratuláció a lányoknak, hiszen 80 percen keresztül küzdöttek Körmend, Nagykanizsa, Lenti és a Zalaszentgróti csapatok ellen. Edzők: Pék Petra, Légrádi - Pék Evelin

Egy félidőn át még szoros volt a Marcali VSZSE és a Monok SE összecsapása: a harmadik forduló nyitómérkőzésének második húsz percében aztán hengereltek a vendégek, akiknél Tóth Máté 40 pont fölé jutott, miközben tíz triplát is elsüllyesztett. A bajnoki címvédő ezzel őrzi veretlenségét.

Tegnap barátságos edző mérkőzést játszottak a Marcali VSZSE leány U14-es csapata (Evi néni lányai) a BBSC (Zoli bácsi lányai) ellen. Egy jó hangulatú, pörgős, gólzáporos edzést tudhatunk magunk mögött. Folyt.köv.

GYERMEK BAJNOKSÁG - U 12 2. forduló
D csoport - Marcali - 2024. 11. 10.

Nagybajomban jártak a marcali labdarúgók. Sajnos kikaptunk a házigazdáktól. Nagybajomi AC – Marcali VFC 4-1 (2-1). Az U19 döntetlent játszott Nagybajomi AC – Marcali VFC 1-1 (0-0)

Tegnap délután városunk női kézilabda csapata Hévízen vendégszerepelt. Sajnos kikapott a csapatunk. Hévíz - Marcali VSZSE 38-29 (20-15)

Ma játszotta 4. fordulóját a Marcali VSZSE leány U14-es csapata a Gyermekbajnokságban.
Ma rendezték meg a marcali Kiss László Városi Sportcsarnokban a FUTSAL Diákolimpia Körzeti döntőjét a IV. korcsoportba tartozó, 2010-2011-ben született fiú tanulóknak. Eredmények!
Hazai pályán fogadta a Marcali VFC labdarúgó csapata az FC Barcs labdarúgóit. A csapatunk nagyarányú győzelmet aratott! Gratulálok! MARCALI VFC - FC BARCS: 8 – 3 (3 - 2) Az U19 szabadnapos volt.