Folytatódik a szállodaépítés Marcaliban!
Ma délelőtt kaptam hírt arról, hogy - a cégbírósági átvezetés megtörténtével – új tulajdonos lépett be a Marcali Szálloda Kft.- be. Felkerestem Dr. Sütő Lászlót, Marcali Város Polgármesterét és a részletekről kérdeztem.
A polgármester úr elmondta: „a Kft. február 19 –i taggyűlésen indítványoztam a szálloda tovább építésére egy megoldást, mely szerint esetleg egy új tulajdonost vonjunk be az építkezésbe. A július 16 –án tartott taggyűlésen döntés született arról, hogy a Ferrobeton Kft. 23,3% tulajdonrészt szerez a Szálloda Kft. –ben oly módon, hogy a CEE Hotel Holdings – az izraeli tulajdonosok - a saját tulajdonrészükből értékesítenek ennyit, és így a tulajdonosi kör ennyiben változik. Marcali Város Önkormányzata továbbra is 10,4 % -ban tulajdonos marad.
Egyúttal a Ferrobeton Kft. azt is vállalta, hogy 2013. december 31 –ig teljesen szerkezetkész állapotba hozza az épületet. Tehát minden olyan munkát elvégez, ami az állagvédelemhez szükséges. Amennyiben ez megtörténik, ezt követően az izraeli cég és a Ferrobeton közötti megállapodás értelmében, a Ferrobeton további tulajdonrészt szerezhet a Szálloda Kft.-ben. Ez után lesz döntés arról, hogy miképpen folytatódik az építkezés.
Mi a fedezete a befejezésnek? A tulajdonrész?
Igen a tulajdonrész, illetve egy hitel megszerzése. Ami legfontosabb, hogy a felek közösen járnak el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél annak érdekében, hogy a korábban elnyert támogatást, azt ne kelljen visszafizetni, illetőleg az abból még lehívható részt fel lehessen használni. 572 millió volt a támogatás ebből még 170 millió áll rendelkezésre. Közel 400 milliót lehívtak már.
Várhatóan augusztus végén, szeptember elején folytatódik az építkezés. Hamarosan egy sajtótájékoztatón lesz egy részletes ismertető a felek részéről, a további szándékokról."
Köszönöm!
