Ismét a Noszlopyé a Newton kupa
2013. november 15-én rendezték a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban az évek óta nagy érdeklődést kiváltó tanulmányi versenyt, ahol a jelentkezők matematika, fizika és informatika tantárgyakból mérik össze tudásukat.

A marcali iskolák hagyományosan jól szerepelnek, többször lettek a három megyéből - Somogy, Veszprém, Zala - érkezők között a legjobbak.
Idén a Marcali Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyintézményének diákjai egyéni és csapatversenyben is remekeltek.
Fizikából I. helyezett Bene Fruzsina, tanára: Schuller Tibor
Matematikából I. helyezett Szarka Álmos, tanára: Kissné Ható Beatrix
Informatikából VI. helyezett Ősz Zoltán, tanára: Tamasián Péter
Külön köszönet Bene József tanár úrnak, aki szaktanárként és nagyszülőként működött közre a felkészítésben.
Kissné Ható Beatrix tanárnő a legjobb felkészítő kitűntető címet is elnyerte.

Miután tanulóink a csapatversenyben is diadalmaskodtak, egy évig a Noszlopy iskolában őrizzük a Newton kupát.

Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez a szép serleg sok időtt töltsön Marcaliban.
Kollégáink és tanulóink nem teszik félre a feladatokat, hiszen szombaton Budapesten a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjében küzdenek az újabb dicsőség eléréséért.
{besps}2013/2013-11-19-12-23-59{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.