Felhívás Korzó-díj elkészítésére

A Marcali Városi Kulturális Központ pályázatot hirdet Marcaliban élő, vagy a városhoz kötődő képzőművészek, iparművészek, amatőr alkotók számára "Korzó-díj" címmel.
A pályázat fővédnöke: dr. Sütő László, Marcali polgármestere
A felhívás célja:
Az intézmény szeretne önálló díjat alapítani, melyet évi két-három alkalommal adományozna Marcali kulturális életében aktívan résztvevő, azért sokat tevő személyeknek, illetve saját szervezésű pályázatain, versenyein kiemelkedő eredményt elért résztvevőinek.
Nevezési feltételek:
A pályázat célja a Korzó-díj megterveztetése, kivitelezése bármilyen időálló anyagból és bármilyen technika alkalmazásával az alábbi feltételek szerint:
- a Korzó-díj legyen méltó képviselője a Kulturális Központ/ Kulturális Korzó szellemiségének
- a pályamunka idézze meg a Marcali Kulturális Korzó egy momentumát, vagy utaljon a kultúrához köthetően Marcali egy nevezetes pontjára, gondolatára.
- a pályázatra beadott mű legyen kiállítható, rendelkezzen talpazattal
- a Korzó-díj leghosszabb kiterjedése ne legyen nagyobb 25 centiméternél, de haladja meg a 15 centimétert
- előállítási költsége (a pályázó munkadíjával együtt) ne haladja meg a 20.000 forintot.
- egy alkotó legfeljebb három pályamunkával nevezhet.
Értékelés:
A benyújtott munkákat háromtagú közművelődési-művészeti szakmai zsűri értékeli. A beérkezett pályaműveket mini-kiállítás keretében mutatjuk be a Kulturális Korzó Érték-Tár kiállítóterében. A pályázókat a végeredményről, a kiállítás megnyitójáról emailben értesítjük.
Díjazás:
A Kulturális Központ évi két-három alkalommal – határozatlan időre szóló szerződéssel - a nyertes pályázótól megrendeli és megvásárolja a díjat. A felhívásra beérkezett pályamunkák közül, az eredményhirdetést követően a nyertes alkotás 30.000 Ft-os szellemi alkotódíjat kap. A többi nevezőtől érkező alkotásokat egy hónapig – az alkotó nevének és elérhetőségének feltüntetésével - kiállítja a Kulturális Központ.
A pályamunkák leadási határideje:
Az elkészült műveket a pályázók benyújthatják személyesen a Kulturális Korzóban (Marcali, Múzeum köz 5.) 2014. január 10.-ig.
Aki részt kíván venni a pályázaton, a Kulturális Központ honlapján – www.muvhaz-marcali.hu – letölthető jelentkezési lapot kell kitöltenie és visszaküldeni e-mailben, vagy postán: Marcali Városi Kulturális Központ – Vigmondné Szalai Erika részére, 8700 Marcali, Múzeum köz 5. december 31-ig.
A pályázattal kapcsolatos további információ munkaidőben:
Kulturális Központ, Zsirai Tibor 510-448
A Kulturális Központ, amennyiben a szakmai zsűri véleménye eredménytelennek ítéli a pályamunkák megítélését, ismételten kiírja a felhívást.