Fő tartalom átugrása

Korteskednek a Berzsenyi Gimnáziumban ...

Írta: Szabó Eszter
Megjelent: 2013. november 21. Csütörtök, 03:29

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban minden évben megrendezésre kerül a Diáknap, amikor a gimnazisták kicsit átvehetik az uralmat az iskola irányítása felett. Ezen a napon az igazgató helyére léphet egy végzős tanuló, akit a többi diák választ meg titkos szavazással. Ebben az évben a 13/E osztályból Virág Violetta (Vió), a 12/B-ből pedig Csillag Bálint (Csiga) indultak, mint diákigazgató jelöltek.

vs

Hétfőn kezdődött meg a kampány. Először csak plakátokat lehetett látni, majd a tanórák szüneteiben a zene is megszólalt a hatalmas hangfalakon keresztül és különféle süteményeket, vagy italokat kóstolhattak a tanulók.

Vióék osztálya az első emeleten, Csigáéké a földszinten rendezkedett be. Mindegyik fél saját pólókat osztogatott tanáraik és leendő szavazóik számára. Kedden és szerdán már a két kampányvideót is megtekinthették a diákok.

A jelöltek elmondása szerint az osztályuk egésze részt vesz a szervezésben és mindegyikük bízik a győzelemben. Csütörtökön délután lesz a "vita" kettejük között, ahol a szavazók kérdezhetnek tőlük. Ezután szavazhat csak mindenki, majd nem sokkal később ki is hirdetik az új igazgatót. Az ünnepélyes lemondás, iskolakulcs-átadás pénteken reggel lesz, a Diáknap megnyitóján.

Képek: Tomisa Bálint

{besps}2013/2013-11-21-03-21-50{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb