VÁROSUNK

IMG 1646

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja 2013. december 13-án tartotta évzáró nagyrendezvényét a GYÉK-ben.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Sütő László polgármester úr, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületétől Végh János titkár úr és több kedves munkatársa, továbbá a megyében működő körzeti testvér csoportok vezetői és képviselői. A nagyszámban (170 fő) megjelent tagsággal együtt ünnepeltek a Marcaliban és Csömenden működő helyi civil szervezetek vezetői meghívottjai.

A vezetői köszöntések sorát Kutor Sándor zárta, a marcali csoport nevében megköszönve Salamon Györgyné Magdika fáradhatatlan vezetői munkáját.

Az ünnepi műsoruk lendületét a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola hetedikes tanulói adták, lelkes néptánc előadásukkal, vezetőjük Kiss Katalin tanárnő. A meghitt és szeretetteljes hangulatot pedig saját csoportjuk irodalmi színpada és énekkara erősítette, kiknek felkészítését Surányi Ferencné Dér Dóra tanárnő és Surányi Ferenc (Nóta olimpia ezüstérmes nótaszerző) irányította.

Az est folytatásában hagyományosan finom vacsora, jó zene, tánc és baráti beszélgetés következett. (képek: Kutor Sándor)

Tisztelettel:

Salamon Györgyné
Körzeti csoportvezető

IMG_1602
IMG_1603
IMG_1605
IMG_1610
IMG_1612
IMG_1614
IMG_1615
IMG_1617
IMG_1618
IMG_1619
IMG_1621
IMG_1624
IMG_1632
IMG_1635
IMG_1646
IMG_1648
IMG_1649
IMG_1651
IMG_1653
IMG_1657
01/20 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.