Fő tartalom átugrása

Alapműveleti Matematikaverseny 2014 - Országos döntő, Marcali

Írta: Zsiborás József
Megjelent: 2014. május 17. Szombat, 11:34

DSC 7705

Ma rendezik meg a Marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános iskolában az Alapműveleti Matematikaverseny idei országos döntőjét.

Az ország minden részéből összesen 102 tanuló versenyez a 4-8. osztályokból.
A megyei forduló 15 megyében és a főváros 3 kerületében

– 50 helyszínen rendeztük meg
– 369 iskolából neveztek,
– 5475 tanuló versenyzett,
– Az országos döntőbe 102 tanuló került, évfolyamonként a legjobb 20-21.

Az iskola környéke telis-tele volt személyautókkal, és a gimnázium kollégiumában is megszálltak 45-en. Több mint 200 kísérő - szülő, testvér, tanár – szurkol a legelőkelőbb helyezésekért és az elsőnek járó serlegért. 31 felnőtt és 17 diák rendező várta az ország legjobbjait a legnemesebb megmérettetésre.

Az iskolai fordulóban 110 ezren, a megyei fordulóban 5475-en mérkőztek meg az ország 2. legnépszerűbb matematikaversenyén.

{besps}2014/2014-05-17-11-28-26{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2014/2014-05-17-11-28-48{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb