Fő tartalom átugrása

Sportkirándulás a tájvédelmi körzetben

Írta: Horváth László
Megjelent: 2014. október 17. Péntek, 19:10

DSC06699

A Mikszáth két tanulócsoportja kászálódott buszra csütörtökön. (Szerdáig abban a hiszemben, hogy majd Újvárfalva – Fehértópuszta – Lencseni-halastó – Háromháza – Kopárpuszta – Képesfa – Libickozma lesz az útvonal, 14-15 km pedig a téblábolás.

Viszont az időjárás – előrejelzésestől – terv-újratervezésért rimánkodott. Így aztán csak kétharmad teljesült a bakancskvótából, az is csak részletekben.) Az első körben az Újvárfalva – Fehértópuszta – Miklóspuszta szakaszon kerekítődött szögletes cicavonal a műút egyenesére, aztán – némi buszsegítség után – Libickozmáról Kopárpusztának orralt a kompánia, hogy – a Képesfánál tájékozódva megpihenjen –, majd ismét csak Libickozmán érhessen révbe. (A révet esetükben az autóbusz képviselte.)

Uzsonnaidőben került sor a lóki étkezésre, de – a kajamennyiség okán – azért csak ebéd volt ez mégis! A csárda melletti állatsimogató lakosságának szolid riogatása után az iskolaidő vége az iskola előtt találta a társaságot. (Azt pedig csaknem elfeledtem megmondani, hogy 11 óra tájától – szinte folyamatosan – élvezhettük a napsütést!)

(TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0606 – Innováció Marcali általános iskoláiban)

{besps}2014a/2014-10-17-19-03-01{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb