Önkormányzati delegáció látogatott Maroshévízre
Július 16 - 20 között, Dr. Sütő László polgármester vezetésével, önkormányzati delegáció látogatott Maroshévízre. A delegációt elkísérte - Takács Gábor vezetésével - a Baglas Néptánc Együttes, általános iskolásokból álló ifjúsági csoportja.
A meghívás célja volt, a 25 éve megkötött testvérvárosi kapcsolat megerősítése, kopjafaállítás az 1848/49-es szabadságharcban elesett honvédek emlékére, a kulturális kapcsolatok elmélyítése, a júniusi maroshévizi önkormányzati látogatás viszonzása.
Csütörtök este, a Művelődési Ház nagytermében Platon Stelu polgármester jelenlétében sor került a testvérvárosi kapcsolat megerősítésére, majd a helyi „Arkangyalok” énekkar és énekcsoport tagjai szórakoztatták a közönséget. A delegáció tagjai a következő napokban megnézték a festői szépségű, a Sinaiai üdülőváros melletti Peles kastélyt, majd Bukarestben a Román Parlamentet és a „Hadsereg Házát”.
Vasárnap a Csikkozmási település szomszédságában lévő Nyerges tetőn, egy bensőséges ünnepség keretén belül, kopjafát állított az 1848/49-es szabadságharcban elesett honvédek emlékére, ahol beszédet mondott Bodó Dávid, Csíkkozmási település polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanács elnöke, Bende Sándor, Gyergyó Területi és Hargita megyei RMDSZ elnök és Dr. Sütő László Marcali város polgármestere.
Este, a kulturális programban nagy sikerrel lépett fel a Baglas Néptánc Együttes ifjúsági csoportja, köztük András Gábor és Takács Bence szólótáncos. Az ifjúsági csoport tagjai – a Maroshévíz - Gyilkos tó - Békási Szoros - Borszék útvonalon - megnézték a környék nevezetességeit, de a nagy melegben volt lehetőség a fürdőzésre is.
{gallery}2015/2015_07/2015-07-22-04-42-43{/gallery}
A galériához kattintson a képre!