A Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata az Erzsébet program keretén belül a „Mesés nyár vár ránk” címmel kiírt táborozási program támogatásával 2015. 07. 05 – 07. 10. között 20 fő (10 sávolyi és 10 somogyzsitfai) gyermek számára két családgondozó kíséretében 6 napos balatonberényi táborozást szervezett.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat: rengeteget fürödtek a Balatonban, különböző szervezett programokon vehettek részt, úgymint pld. helytörténeti vetélkedő, vízi vetélkedő, tábori olimpia, Ki Mit Tud, diszkó, éjszakai bátorság próba, táncház, kézműves foglalkozás, bábszínházi előadás, koncert, Erzsébet vetélkedő, „Üzenet a jövőnek” rajzkészítés. A programokon való részvétel során előkelő helyezéseket értek el, és sok-sok ajándékkal és éremmel térhettek haza.
A gyermekek lakhelye szerinti települések képviselő-testületei által nyújtott külön támogatásból a gyerekek számára badacsonyi kirándulást is szervezhettünk. A gyerekek Balatonberényből Fonyódra vonattal utaztak el. Fonyódon kipróbálhatták a nyári korcsolyázást, majd Fonyódról a Hunor nevű gyorshajóval hajóztak át Badacsonyba. A résztvevő gyerekeknek már az utazás is nagy élményt jelentett. A kikötőbe beérve felsétáltak a Rózsakőhöz, továbbá megnézték a helyi nevezetességeket, majd visszafelé szintén a gyorshajóval utazhattak.
A táborban minden résztvevőről készült egy ún. tábori fotó, melyet a tábor zárásakor egy emlékkönyvbe ragasztva kaptak meg; az emlékkönyv egy DVD lemezt is tartalmazott tábordallal, riportokkal.
{gallery}2015/2015_07/2015-07-23-10-52-59{/gallery}
A galériához kattintson a képre!