Marcato és a The Queen Symphony a Stetten várban

Marcali városát képviseltük azon a nagyszabású rendezvényen, melynek helyszíne a Künzelsau mellett található, Stetten Gróf tulajdonában lévő vár volt.
A három évvel ezelőtti Orff: Carmina Burana koncert sikerén felbuzdulva, idén szeptember 26 –án és 27-én a csaknem 150 énekest és 75 zenészt felvonultató Queen szimfónia került előadásra, melynek szerzője Tolga Khasif.
A szimfónia a világhírű rockzenekar legnépszerűbb slágereinek átirata komolyzenei formába. A zenekar ütőhangszeres szólamait ezúttal is a Marcato ütőegyüttesre bízták a koncert szervezői . (Kovács Andrea, Szován Attila, Sárkány Bertalan, Sárkány Zsolt) A rendezvény romantikus helyszínéül a Stetten Gróf várában felépített monumentális színpad szolgált. A majd egy éve szervezés alatt álló két előadás a zenészek izgalmas és csodálatos találkozása volt. Az egy órás előadásokat követő tapsvihar után a zenekar ráadásként eljátszotta Bohemian Rhapsody-t, a Queen egyik legnagyobb slágerét .
Jürgen Koch, a künzelsaui zeneiskola igazgatója és Florian Schellhas, a rendezvény megálmodója és egyben karmestere hihetetlen szervezőképességükről és zenei alázatukról tettek tanubizonyságot. A Marcato ütőegyüttes idén harmadszor képviselte Marcali városát Künzelsauban.
A kilenc órás hazautat megszakítva, félúton meglátogattuk a Kalango, brazil hangszer forgalmazó nagykereskedést. Négy új Surdo hangszert vásároltunk, melyek hazaszállítása a hangszerek mérete miatt nem kis gondot okozott. Megoldottuk!
A hangszerek bemutatkozó koncertje megtörtént. Hétfőn a kaposvári hulladék feldolgozó üzem átadási ünnepségén képviseltettük a „Kukás” műsorral magunkat. Új szamba hangszereinket pedig a fellépés után Kaposvár polgárai láthatták először, a fő téren, rögtönzött utcazene keretében.
A galériához kattintson a képre!






























