Halottak napján megáldották a felújított temetőkápolnát
Írta: Marcali Plébánia
Megjelent: 2016. november 02. Szerda, 11:38

November 2-án, halottak napján, áldották meg a Marcali Központi temetőben lévő kápolnát. A kápolna 1879-ben épült, a rajta lévő tábla szerint: Pluhán János és felesége adományából.
A felújítás tavaly kezdődött, mikor kicserélték a több mint 100 éves nyílászárókat, majd a kápolna, idei évben, teljes külső és belső felújítást kapott.
A kápolna szent keresztről van elnevezve, melyet az oltára feletti kép is jelez. Mindszentek este a temető ravatalozójánál volt szentmise, majd a hívek a Kálvária keresztjéhez vonultak, ott végezték el a halottak esti szertartást.
Halottak napján este még a Boldog Gizella altemplomában, ami maga is temető, lesz megemlékező szentmise a megholtakért.
A galériához kattintson a képre!






























