Fő tartalom átugrása

Ülésezett Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2017. május 19. Péntek, 05:25

DSCN4604

Csütörtökön délután ülésezett Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. 14 napirendet tárgyalt a testület.

 

A Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2016. évi tevékenységéről, és a Marcali Hivatásos Tűzoltóság 2016. évi tevékenységéről kapott tájékoztatást a Képviselő-testület, írásban illetve szóban, Greffer József, tű. ezredes, kirendeltségvezető, és Tompos Gábor tű. őrnagy, tűzoltóparancsnok előadásában.

 

A megye legjobb Katasztrófavédelmi Kirendeltségének és a megye legjobb Hivatásos Tűzoltóságának tájékoztatóját a testület egyhangúan elfogadta, és megköszönte a szolgálatot, egyúttal elismerésüket fejezték ki a kiváló minősítésekért.

 

A második féléves munkaterv elfogadását követte a beszámoló a Marcali Városi Rendészet 2016. évi tevékenységéről. Laki István rendészetvezető, szóbeli kiegészítését követően a képviselők elfogadták a beszámolót.

 

Módosították a közterületek tisztántartásáról szóló 21/2013. (X. 18.) önkormányzati rendelet a képviselők. A lényeg: nem kell évente kérni a 75 éven felülieknek, és a tartósan beteg 65 éven felülieknek, az ingatlanuk előtti területen a fűnyírást. Elég egyszer megtenni azt.

 

Dr. Sütő László, polgármester tájékoztatott a két testületi ülés között végzett tisztségviselői tevékenységről. A képviselőtársai kérdéseire válaszolva elmondta:

- előrehaladott állapotban van az új hulladékszállítással foglakozó cég létrehozása, közel 140 ezer lakosnak fogja szállítani, kezelni a háztartási hulladékát a létrejövő kft. Ismét megerősítette, hogy a lakosságnak gyakorlatilag semmi nem változik a megszokott rendhez képest.
- május 09-én megbeszélést tartott a térségi fogászati ellátásáról, melyen részt vett a Somogy Megyei Kormányhivatal Marcali Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály osztályvezetője Dr. Hartai Helga. Előremutató megbeszélés volt, rendeződni látszanak a korábbi problémák.
- elmondta, hogy fogadta Dr. Laczó Andreát az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Dél-dunántúli Térségi igazgatóját. A Központ a korábban kiürített egészségügyi intézmények sorsával kapcsolatban kereste meg Marcalit. A polgármester úr arról tájékoztatta a képviselőket, hogy csak akkor veszi vissza ezeket az ingatlanokat Marcali ha tulajdonba kapja. (Korábban a szakrendelő helyén parkolót, a tüdőgondozóban pedig idősek otthonát szeretett volna kialakítani a város ... akkor nem adták az ingatlanokat, hanem értékesíteni kívánta az Állam.)

 

Támogatta a testület a Marcali Múzeum előterjesztéseit, majd jóváhagyta a bizottságainak saját hatáskörben hozott döntéseit.

 

Kérdések következtek.

 

Kesztyűs képviselő úr a Gombai Kastély környékének ismételt elszemeteléséről, illetve a volt nagy ABC parkolójában lévő gödörről kérdezett.

 

Kőrösi képviselő kérte a polgármester urat, hogy a törvényhozók felé tegyenek jelzést, hogy a szelektív hulladékgyűjtés beindulásával, jelentősen csökkent a kommunális hulladék mennyisége, ezért felülvizsgálásra szorul a társasházaknál kötelezően meghatározott hulladék konténerek űrtartalmára vonatkozó előírás.

 

Fekete képviselő a Fecske utcai aszfaltozásról kérdezett, a válaszból megtudtuk megvan a kivitelező, hamarosan indul a munka. A képviselő kérdést tett fel a gyógyszállóról is. A polgármester úr elmondta, hogy továbbra is van vevő jelölt ... de sajnos még mindig halasztódik a konkrét eladás. Megerősítette a polgármester úr, hogy a volt TSZ majorban nem veszélyes hulladékból, hanem növényi hulladék anyagokból készítenek brikettet, tehát a lakossági aggodalomra nincs ok! Teljesen ártalmatlan a tevékenység.

 

Varga képviselő a Gombai óvoda kapcsán kérdezett. A válaszában Dr. Sütő László elmondta, hogy nem zárják be az óvodát, sőt amikor a központi óvoda felújítása elkezdődik, még oda is lesznek kihelyezve csoportok, hiszen négy csoportnak kell helyet találni és a volt Mikszáth oviban csak két csoportnak van hely. Tehát nyugodtan írassák be a gyerekeket a Gombai óvodába!

 

Hosszú András képviselő orvosi ügyelettel kapcsolatos negatív tapasztalataival kapcsolatos kérdésére válaszolva a polgármester úr elmondta: ha nem nyer a volt ügyeleti épület a TOP pályázaton, és nem költöztetik oda védőnői szolgálatot, akkor komolyan el kell gondolkozni azon, hogy kihozzák a háziorvosi ügyeletet a Kórházból a régi helyére.

 

Zárt ülés következett.

 

Megtudtam, hogy újabb őt évre megerősítették Györkös Tamást a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont igazgatói posztján.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb