Fő tartalom átugrása

Marcali arany a „Te aranyok Aranya” versmondó versenyen

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2017. október 19. Csütörtök, 04:09

Baranyi Liána

2017 őszén az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyartanárok Egyesülete, valamint a Magyar Olvasástársaság országos szavalóversenyt rendez Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére.

 

A magyarországi és határon túli magyar versmondók egy kötelező és egy szabadon választott Arany-művel nevezhettek a versenyre. Október és november folyamán országszerte 7 helyszínen zajlanak a területi fordulók.

 

A dél-dunántúli versmondók találkozásának a pécsi Csorba Győző Könyvtár adott otthont október 17-én délután. A résztvevők Baranya, Tolna, Zala, Somogy megye iskoláiból, valamint Szlovénia magyar lakta területeiről érkeztek.

 

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumot Baranyi Liána 9. E osztályos tanuló képviselte. A színvonalas produkciókat a zsűri értékelése követte, hiszen a tét az országos fordulóba jutás volt.

 

Lia a a középiskolások kategóriájában első helyezettként jutott a november 25-i döntőbe, melyet az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében, Budán a Várban rendeznek meg.

 

További sok sikert, Lia!

 

capture 20171019 040750

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb