Fő tartalom átugrása

Kiváló tanulóit és tanárait díjazta a Siófoki Szakképzési Centrum

Írta: Marcali Szakgimnázium és Szakközépiskola
Megjelent: 2019. június 13. Csütörtök, 16:26

DSCF6131 lead

A siófoki Plázs VIP teraszán megrendezett ünnepségen a Marcali Szakgimnázium és Szakközépiskola részéről Horváth Bálint ipari gépész tanuló és Tálosné Ujságh Zsuzsanna magyar-történelem szakos tanár kapott kitüntetést.

 

- A mi erőnk a tudásban rejlik. A Balaton, mint egységes földrajzi, társadalmi és gazdasági régió méltán tartozik az ország legfontosabb területei közé. Ennek az ígéretes környezetnek a gyarapodásához járulunk hozzá azzal a tudással, amit a Siófoki Szakképzési Centrum iskolái adnak. Ahogy alapfilozófiánkat is megfogalmaztuk: tudást viszünk a jövőbe, az év minden pillanatában - mondta el köszöntőjében Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja.

 

Horváth Péter főigazgató is köszönetet mondott a diákoknak és a pedagógusoknak az idei tanévben nyújtott kiemelkedő munkájukért. A díjátadó ünnepség keretében a példamutató szorgalommal rendelkező kitűnő tanulókat, a versenyeken kimagasló eredményt elért diákokat és a kiemelkedő közösségi munkát végző fiatalokat a centrum vezetése az intézmény legmagasabb fokú elismerésével, a Siófoki Szakképzési Centrum Kiváló Tanulója oklevéllel jutalmazta.

 

Díjazták azokat a tanárokat is, akik szakmai munkájukkal, pedagógiai tevékenységükkel és emberi példamutatásukkal segítették a fiatalokat céljaik elérésében. Ők a Siófoki Szakképzési Centrum Kiváló Pedagógusa oklevelet vehették át.

 

Iskolánkból díjat kapott Horváth Bálint ipari gépész tanuló, akinek tanulmányi eredménye három éven keresztül jeles volt. Magatartása, közösségi munkája példaértékű. Tanáraival és társaival tisztelettudó, segítőkész. Gyakorlati munkahelyén szorgalmas és törekvő. A szakma kiváló tanulója versenyen elért eredménye alapján a komplex írásbeli tevékenység alól jeles érdemjeggyel mentesült. Szakmai tevékenysége mellett az iskolai műsorok, rendezvények rendszeres szereplője. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése után továbbra is az intézményben folytatja tanulmányait, az érettségi megszerzése a célja.

 

Kiváló Pedagógus oklevéllel jutalmazták Tálosné Ujságh Zsuzsannát, a Marcali Szakgimnázium és Szakközépiskola magyar-történelem szakos tanárát. Mindennapi munkája során folyamatos megújulásra képes. Egyaránt törekszik jó kapcsolatot kialakítani diákkal, kollégával, szülővel. Nagy munkabírás jellemzi, lelkesen és örömmel vesz részt az iskolai és az iskolán kívüli programokban. Számos rendezvény szervezésében kulcsszerepet vállal. Évek óta osztályfőnök, a fegyelmi bizottság tagja és az iskola alapítványának kuratóriumi tagja. Édesapja révén pedagógus vénát örökölt, amely személyiségét és mindennapjait folyamatosan meghatározza. Hozzáállásával példát mutat kollégáinak és diákjainak.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb