45 éves Osztálytalálkozó a Berzsenyi Dániel (Lady János) gimnáziumban
09.11-én a Berzsenyi Dániel Gimnázium fogadta az 1976-ban érettségizett IV.B. osztály tanulóit. A rendhagyó osztályfőnöki órára érkezőket az iskola igazgató helyettese Györgyné Ősz Marietta köszöntötte az intézményben, majd a rövid tájékoztatás és vers után jó emlékezést kívánt az osztálynak.
Miután a volt osztályteremben elhelyezkedtek a diákok, a megbízott hetes (szervező ) Horváth Piroska jelentette Szopori Mária egykori kollégiumi nevelő tanárjuknak:
Osztálylétszám : 41 fő
Elhunyt : 4 fő
Igazoltan távol : 17 fő
Jelen : 20 fő
Megemlékezve végzős osztályfőnökükről Hosszú Jánosnéról aki időközben elhunyt, illetve az eltávozott négy osztálytársról (Végh Zs.,Tóth E.,Molnár Cs.,Csobod T. ) Emlékükre mécsest gyújtottak.
A technika jóvoltából közvetlen videó kapcsolatba léptek volt osztályfőnökükkel Mohácsy Barnané -val. Aki videó beszélgetésen keresztül köszöntötte a találkozón megjelent diákjait.Röviden elmondta hogy telnek nyugdíjas évei.
Örömmel osztotta meg a fényképeket melyen átvette gyémánt diplomáját,
Majd emlékeztette osztályát egy fontos tanítására:
" legyen minden magyar utód,
különb ember, mint apja volt " .
Vali néni 72 évesen még tanította diákjait.
Mária néni sok értékes információval szolgált egykori tanáraikról. Minden jelenlévő röviden elmondta az öt év történéseit. Az osztályfőnöki órát követően az öreg diákok megtekintették az iskola múzeum emléktárgyait.
Nagy örömükre felfedezték a relikviák között a saját osztályuk őszi munkájáról készült fényképet.
Köszönjük az iskola vezetésének, különösen az igazgatónak Kőrösi Andrásnak az osztályfőnöki óra lebonyolításához nyújtott segítségét.
A város megújult főutcáján sétálva a Mézes Mackó étteremben egy jó ebéd mellett folytatták a visszaemlékezéseket. A jó hangulatú találkozót azzal zárták, hogy évente ugyanitt találkoznak.
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!














