Fő tartalom átugrása

A Magyar Népmese Napja a Mesepark Óvodában

Írta: Mesepark Óvoda
Megjelent: 2021. szeptember 30. Csütörtök, 18:33

DSCN5295 525

A Mesepark Óvodában kiemelt jeles napként szerepel a Magyar Népmese Napja, mely ezúttal az óvodai tevékenység területek mentén került megrendezésre.

 

 

„Mozi” élményen keresztül, korcsoportokhoz igazodó népmeséket ismerhettek meg a gyermekek, az évszakhoz illő énekes játékokkal, körjátékokkal, gyermektánccal pedig hangulatosabbá varázsolódott a délelőtt.

 

A gyermekek mozgásigényüket „MESEORSZÁG” bebarangolása során elégíthették ki, bizonyságot tehettek ügyességükről, bátorságukról, hiszen a változatos feladatokat felsorakoztató akadálypálya legyőzése során igazi mesehősökké válhattak, míg átkeltek az Óperenciás tengeren, varázserdőn és más akadályokon. A régi időket idéző népi gyermekjátékok kipróbálása önfeledt kikapcsolódást biztosítottak az érdeklődőknek.

 

Rendezvényünkbe a város óvodáit a jeles nap alkalmával meghirdetett rajzpályázat segítségével vontuk be aktívan. A gyermekek által elkészített meseszereplőket és jeleneteket ábrázoló alkotások mini kiállításon kerültek bemutatásra. Ezúton is köszönjük a pályázaton résztvevő gyermekek és óvodapedagógusok munkáját, amivel színvonalasabbá tették a rendezvényt!

 

Képek: Szován-Kutor Györgyi

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb