Kortárs/ Ovis foglalkozás a Korzóban

Képzőművészet iránti érzékenyítő foglalkozás helyszíne volt ma délelőtt a Kulturális Korzó Kortárs Galériája és az Amatőr Alkotók kiállítótere.
A Bóbita Óvoda Napsugár csoportjából a nagycsoportosok látogattak el az időszaki kiállításokat megtekinteni.
T. Molnár Gertrúddal a foglalkozás vezetőjével, és Huszárné Szőcs Andrea szakmai közreműködővel először a V7 című tárlat képeit nézték meg az ovisok. A gyermekek kiválaszthatták a számukra legjobban tetsző képet, és elmondhatták, hogy miért azt választották. A festői színhasználatról, a tájak és évszakok ábrázolásáról sok érdekességet hallgathattak meg a kicsik, természetesen életkori sajátosságaik figyelembevételével. Az évszakhoz kapcsolódó mondókák és dalok is felcsendültek a kiállítás képei között.
Ezt követően az Amatőr Alkotók Galériájában Molnár Gergely op-art grafikáit nézték meg a gyermekek, és nagyon tetszett nekik, hogy a rajzok „becsapják” a tekintetüket, plasztikusnak tűnnek, pedig síkban vannak lerajzolva.
A képekről való beszélgetés után, az alkotó e foglalkozásra készített grafikáit színezhették ki a gyerekek, feketén/fehéren, ahogy a kiállítás címéből is kitűnik. A jó hangulatú délelőtt zárásaként, a foglalkozáson készült alkotásaikat magukkal vihették a Napsugár csoportos gyermekek.
A galériához kattintson a képre!











