Fő tartalom átugrása

Terménybetakarító hálaadó szentmise az Orbán kápolnában

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2022. szeptember 25. Vasárnap, 23:55

18

2022. szeptember 25-én, vasárnap 11 órakor a szőlőhegyi Orbán kápolnában tartották Szent Mihály naphoz kötődő – régi hagyományokra visszatekintő – terménybetakarító hálaadó szentmisét.

 

 

A változékony időjárásra való tekintettel ezúttal, nem a szabadtéren, hanem bent szervezték meg az istentiszteletet.

 

A kápolna bejárata elé félkörívben stílusos szőlőlugast készítettek a Római Katolikus Egyházközség aktívabb tagjai. A templom belsejét is ízlésesen feldíszítettek az idei évben megtermelt zöldségekkel, gyümölcsökkel és virágokkal. Az szentmise keretében Kiss Iván c. prépost, plébános megáldotta a zöldség- és gyümölcskosarakat, valamint hálát adott a hívekkel együtt Istennek az idei termésért; hiszen szerencsére volt mit betakarítani, továbbá együtt imádkoztak a hegyi-, és szőlős-gazdákért is.

 

Az istentiszteletet követően, a kápolna előtt, Gelencsér Róbert világi elnök és felesége, valamint Tóth Péter jóvoltából különféle házi készítésű süteményekkel, frissítőkkel és borral is kínálták a jelenlévőket. Iván atya a szeretetvendégség étkeit és italait ezt megelőzően szintén áldásban részesítette.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb