Horvátkúton is ég a harmadik, az” öröm” gyertyája!

Dr. Mészáros Géza önkormányzati képviselő a köszöntő után Jézus arról a tanításáról beszélt, melyben azt parancsolta, hogy „Szeressétek egymást”, amint Én szeretlek benneteket, úgy szeressétek Ti is egymást. Az az azt parancsolom, hogy szeressétek egymást, amint Én szeretlek benneteket”.
A képviselő kiemelte, hogy az „öröm”, a jó érzés mennyire meghatározhatja a napi életünket, mennyire befolyásolja a lelkünk békéjét. Ezért fontos megélni és keresni a napi örömöket a boldogságot.
Az „öröm” gyertyáját Tilkné Szabó Judit gyújtotta meg.
A megjelentek Lőczi Jenőnével együtt imádkoztak és énekelték az erre az alkalomra kiválasztott vallásos dallamokat
Ez alkalommal is a liturgikus események után meghitt beszélgetés és teázás közben elfogyasztották Nemes Péterné Andi által készített, Isler és Linzer süteményt.
A galériához kattintson a képre!





