Fő tartalom átugrása

József Attila, Szabadság utcák felújítása

Írta: Marcali Önkormányzata
Megjelent: 2023. június 02. Péntek, 17:19

cats aszf

Bár a tényleges kivitelezési munka 2022 novemberében kezdődött, a tervezéssel már 2020- ban elkezdődött a két utca felújítása.

 

 

A tervek elkészülte után azokat engedélyeztetni, majd a kivitelező kiválasztása érdekében közbeszereztetni kellett. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az előkészítés több embert vett igénybe, mint a kivitelezés és az nem biztos, hogy helyes ilyen mértékű bürokrácia előírása megkövetelése.

 

A beruházás fontos eleme, hogy mindkét utcában cserére került az ivóvízvezeték és a lakások bekötő vezetéke is, így a jövőben már nem kell tartani az elöregedett hálózat csőtörésétől, ami amellett, hogy az értékes víz elfolyását okozta, az utat is tönkre tette.

 

Köszönjük a kivitelezőknek az elvégzett munkát es a lakosoknak a türelmet. Az idő be fogja bizonyítani, hogy megérte!

 

Bereczk Balázs
alpolgármester

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb