Skip to main content

Országos II. helyezést ért el a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium

Írta: Berzsenyi Gimnázium
Megjelent: 2025. január 22. Szerda, 11:11

DSC 2609

A 2023/2024. tanévi Diákolimpia® versenyeken elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által rendezett ünnepségen.

 

 

A szervezet idén is elismerésben részesítette azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik kimagasló eredményeket értek el a versenysorozatban. Az ünnepségen dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, dr. Balatoni Katalin, köznevelési helyettes államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok úszó, dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke és Balogh Gábor, az MDSZ elnöke adták át az elismeréseket.

A pedagógusok sikeres ösztönző, lelkesítő munkáját mutatja, hogy az adott intézményi létszámhoz képest milyen arányban vesznek részt a diákok a versenyeken.

Ezt a motiváló tevékenységet ismeri el a Legaktívabb iskola díj, amelyet három-három általános és középiskola kapott meg. Nagy örömünkre a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium a középiskolák versenyében (az ország összes középiskolája közül) az előkelő második helyet szerezte meg!

Marcali Berzsenyi Dániel DSC 2493

Gratulálunk a tanulóknak és elsősorban Várfalviné Laczó Tímea tanárnőnek, valamint Kőrösi András testnevelőtanárnak, akik felkészítették a diákokat és lehetővé tették részvételüket a Diákolimpiai versenyeken.

Image

Köszönet illeti a helyi és környékbeli egyesületeket is, akik nagyban hozzájárulnak sportoló diákjaink eredményes szerepléséhez.

További képek és információk a Magyar Diáksport Szövetség oldalán találhatók:
https://www.mdsz.hu/hir/a-diakolimpia-legjobbjai-kaptak-dijakat-2/

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb