Fő tartalom átugrása

Elsőáldozás 2025.

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2025. június 03. Kedd, 09:57

37

2025. június 1-én, vasárnap 9 órakor ünnepi keretek között kezdődött a 2025. évi elsőáldozás a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban.

 

 

A szentmisét Tomanek Ferenc Áron plébános celebrálta, aki összesen 42 negyedik osztályos hittanos gyermeket áldoztatott meg. Ezek a diákok a Marcali Mikszáth és a Noszlopy iskolákban tanulnak.

A szertartás részeként, először az elsőáldozók közül egy fiú és egy leány kérte meg a szülőket, hogy áldják meg őket, valamint imádkozzanak értük, hogy Jézust mindig szeressék és mindig jó gyermekei legyenek. Ezután a szülők áldásra emelt kézzel megáldották a gyermekeiket.

Majd az elsőáldozók a prédikáció után keresztségi fogadalmat tettek. Az egyetemes könyörgéseket a szülők, testvérek, és természetesen az elsőáldozók képviselői olvasták fel. Az áldozás után a gyermekek egy közös imát mondtak el, amiben megköszönték Isten jóságát és szeretetét, valamint áldást kértek szüleikre, testvéreikre és barátaikra is.

Az ünnepséget az elsőáldozók pedagógusai közül többen is megtisztelték jelenlétükkel a családok és a hívek sokasága mellett.

A felkészítő hitoktatónők: Bojtorné Király Márta és Pozsonyiné Kiss Mária voltak. Az istentiszteleten a Marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar gitáros énekekkel, Balogh Bálint kántor pedig orgonán működött közre.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb