Fő tartalom átugrása

Újra az „Akácija” brigádról

Írta: Dr. Mészáros Géza
Megjelent: 2025. szeptember 08. Hétfő, 00:18

Zsmbk 4

Együttműködési megállapodás a Zsámbéki Rakétabázis – Hadi Kulturális Központ és az Akácija Brigád Hagyományőrző Egyesület között az 2SZ3M – Akacija – típusú 152mm-es önjáró tarack harceszköz megmentésért.

 

 

Mint korábbi írásaimban már jeleztem a Tisztelt olvasóknak, hogy a Magyar Néphadsereg 7025 152mm-es önjáró – az egyetlen - ágyútarackos tűzérosztálya a magyar hadsereg legkorszerűbb és az egyik kiemelkedőbb kiképzettségű alakulata hosszú éveken keresztül a Marcali külső laktanyában állomásozott, kis Várpalotai – három év – kitérővel egészen a hadrendből való kivonásáig.

Véleményünk szerint a Tatán díszlokáló, Klapka György 1. Páncélosdandár PZH 2000 155 mm-es önjáró tarackkal felfegyverzett tüzér osztályának, tüzér szakmai és a „vas” tekintetében is Mi voltunk, illetve vagyunk az un. „jogelődjei”.

Egyesületünk fontos céljai között szerepel az elkötelezettség a tüzér fegyvernem iránt és az általunk kezelt, 2SZ3M – Akacija – típusú 152mm-es önjáró tarack harceszköz megmentése a jövő tüzér generációja számára.

Mára már csak három darab maradt az országban, a korábbi tizennyolc nagyon ritka harceszközből.

Előzetes tárgyalások eredményként, - reményink szerint - lehetőségünk nyílik a HIM (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) ajánlásának megfelelően, a Zsámbéki Rakétabázis Egyesülettel kötött megállapodásunk alapján, a Magyargencsen tárolt eszköz megmentésére és közszemlére bocsájtására.

Az említett harceszközök 30-32 éve nem voltak működtetve, illetve fő darab hiányosak, karbantartatlanok.

Ez a ritka eszköz „megérdemli”, hogy ne váljon az enyészeté, hanem restaurált állapotban szolgálhassa a Magyar Honvédség, a tüzér „szakma” érdekeit, segítse Honvédség megújulási folyamatának színtereit, a jövő tűzéreit.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb