Fő tartalom átugrása

Megérkezett a Támogatói Okirat…

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2025. november 04. Kedd, 01:37

cats0135

Bereczk Balázs polgármester úr tegnap arról posztolt közösségi oldalán, megérkezett a Támogatói Okirat a Noszlopy utca Rózsa utca és a Tesco közötti szakaszának felújításához szükséges forrásról.

 

 

Október 28-án megérkezett a Magyar Államkincstár által aláírt Támogatói Okirat, mely a Versenyképes Járások Program keretében biztosítja a forrást a Noszlopy utca Rózsa utca és a Tesco közötti szakaszának felújításához.

Ezzel még mindig nem lehet elkezdeni a beruházást, mert a Támogatói Okirat birtokában most az Építési és Közlekedési Minisztériumot kell megkeresnünk, a minisztériummal költségellenőrzést kell végeztetni -egy 2024-ben elfogadott bürokratikus jogszabály alapján-, majd közbeszerzést kell kiírni. (A közbeszerzési felhívást már indíthatnánk, mert mi készen vagyunk, de hozzájárulás nélkül ezt sem lehet.)

Ebből látható, hogy az idei évben már nem lesz fizikai munkavégzés.

Lássuk, mennyi időt vett igénybe eddig, ez a viszonylag egyszerű program:

1. Márciusban megjelent a pályázati felhívás, már ebben a hónapban megegyeztünk a járás önkormányzataival a pályázatok tartalmáról.
2. Áprilisban benyújtottuk az igényeket, amit véleményezett a vármegyei önkormányzat, a kormányhivatal, az önkormányzatokból álló járási fórum.
3. Májusban döntés született arról, hogy melyik elképzelést lehet pályázatként kidolgozni.
4. Júniusban egy újabb felületen már a végleges pályázatot nyújtottuk be.
5. Júliusban Miniszter úr döntött a támogatásról.
6. Augusztus, szeptember, október: vártunk, vártunk, vártunk.
7. Most pedig várjuk az ÉKM nyilatkozatát.

Ezt a folyamatot azért kellett végig vinni, mert a szolidaritási hozzájárulásként és a Területfejlesztési Alap befizetése miatt a saját, városi pénzünk állami támogatássá vált. (250 milliót fizetünk be, amiből 80 milliót kapunk vissza.)

Most játszunk el a gondolattal, mi történt volna, ha nem futunk felesleges köröket, és ez a pénz (250 millió) teljes egészében a városban marad:

1. Március: közbeszerzési kiírás tervezése
2. Április: közbeszerzés
3. Május, június: kivitelezés és kész az út.

És a legfontosabb: nincs szükség hitelfelvételre a szolgálati lakásokhoz.

Ha valaki kérdezi miért lassul az építőipar, a fenti példából láthatja.

Köszönöm valamennyi járási polgármester, a vármegyei önkormányzat, kormányhivatal, miniszter úr támogatását, hogy a terv hamarosan megvalósulhat!

A következő cél a körforgalom megépítése az ALDI-nál.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb