Fő tartalom átugrása

Elkészült 2025. évi kültéri betlehem

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2025. december 20. Szombat, 15:56

03

2025. december 20-án, szombaton délelőtt, immár 19. alkalommal készült el a kültéri betlehem a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom északi oldalán a Marcali Római Katolikus Egyházközség összefogásával.

 

 

Az első ütemben Ságvári Róbert ácsmester és csapata, már csütörtök délelőtt összeállította az akácfa-vázszerkezetet.

01

Majd szombat délelőtt, 9 órától folyatódott a betlehem díszítése fenyőágakkal; valamint berendezése a Szent Családdal, a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel (a három királyokkal), továbbá az állat figurákkal.

02

Ezt az építőcsapatot Gelencsér Róbert, Király Róbert és Tóth Péter irányították. Közben a templomban is helyükre kerültek a fenyőfák. Az ácsmunkákban összesen 5 fő, az összeállításban pedig 14 személy vett részt.

A szabadtéri betlehem Vízkereszt utánig lesz látogatható éjjel és nappal is.

A Római Katolikus Egyházközség nevében Tomanek Ferenc plébános minden segítőnek és a fenyőfák adományozóinak is megköszöni a közreműködését, valamint a nagylelkű felajánlását.

A város lakosságának és a betlehem-látogatónak pedig áldott, boldog, békés karácsonyi ünnepeket kíván az építők nevében is!

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb