Suchman Tamás – a marcali ember, aki mindig nagyban gondolkodott
Fuvaros fia volt, dolgozott az apja mellett, majd tisztviselő, bankigazgató, országgyűlési képviselő és miniszter lett. Tárgyalt miniszterelnökökkel, bankárokkal és nagyvállalatok vezetőivel, péntekenként pedig kiment a marcali piacra beszélgetni az emberekkel.
Megosztó, szókimondó, időnként nehezen kezelhető ember volt. Nagy sikerek és látványos kudarcok egyaránt kísérték a pályáját. Egy azonban nehezen vitatható: Suchman Tamás története nélkül Marcali elmúlt évtizedeinek történetéből is hiányozna néhány fontos fejezet.
A miniszter a marcali szőlőhegyen
1996 októberében néhány nappal korábban még Magyarország egyik legbefolyásosabb minisztere volt.
Aztán a Déli Hírlap újságírója már a marcali szőlőhegyen, a régi pincénél találta.
A riport címe egyetlen szó volt:
Bánat.
A fényképen Suchman Tamás a régi szőlőhegyi pince verandáján ül. A képaláírás szerint lábával a lehullott leveleket rugdossa.
Néhány nappal korábban a Tocsik-ügy elsodorta a miniszteri székét. Horn Gyula miniszterelnök nyilvánosan méltánytalannak nevezte Suchman felmentését, ugyanakkor úgy vélte: miniszterként vállalnia kell a politikai felelősséget.
Három hónappal később a Népszabadság már „Suchman, a marcali remete” címmel készített róla riportot.
2003-ban pedig a 168 Óra „A marcali macher” című portréjának szerzője szintén a marcali szőlőhegyen találta.
Talán innen érdemes elkezdeni ezt a történetet.
Mert ahhoz, hogy megértsük, mit jelentett neki az országos politika csúcsáról néhány nap alatt visszakerülni Marcaliba, előbb azt kell megérteni, honnan indult.
Suchman Tamás a régi szőlőhegyi pince verandáján. A korabeli képaláírás szerint lábával a lehullott leveleket rugdossa
A fuvaros fia
Suchman Tamás 1954-ben született Marcaliban. Édesapja, Suchman Andor fuvarozó, később rakodómunkás volt. Tamás Marcaliban járt iskolába, majd maga is dolgozott apja mellett.
Sokan még a TÜZÉP-ről ismerték.
Tanult, jogi diplomát szerzett, dolgozott a járási hivatalban, majd a Marcali Városi Tanácsnál. Egy most előkerült régi iratban még osztályvezetőként válaszol egy helyi ügyre: járda, gyalogátkelőhely, vízelvezetés, kerítés.
Nem országos politika.
Egy város hétköznapjai.
1989-től a Budapest Bank marcali fiókjának és több hozzá tartozó kirendeltségnek lett az igazgatója, illetve tanácsadója.
Egy későbbi portré szerint még bankigazgatóként is hazajárt apjának segíteni, kocsit rakni és lovat vasalni.
És később is maradt lova.
Forgónak hívták.
Egy portré szerzője azzal kezdte Suchman történetét, hogy talán Forgó ismeri legjobban gazdája históriáját: Suchman ugyanis állítólag neki mesélte el mindazt, ami vele és a politikában történt.
A fuvaros fia időközben miniszter lett.
A ló megmaradt.
Marcali és Budapest között
1990-ben bekerült az Országgyűlésbe. Húsz évig volt parlamenti képviselő, miközben 1990 és 2010 között a marcali önkormányzat munkájában is részt vett.
1995-ben a privatizációért felelős tárca nélküli miniszterré nevezték ki, 1996-ban pedig átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését is. Később politikai államtitkár, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, majd országos jelentőségű fejlesztésekért felelős kormánybiztos lett.
Kevés marcali ember jutott ekkora politikai befolyáshoz.
De Suchman közben nem szakadt el a várostól.
Miniszterként nagyvállalatok vezetőivel, bankárokkal és külföldi befektetőkkel tárgyalt, miközben a somogyi és marcali ügyeket ugyanúgy vitte magával Budapestre.
És péntekenként kiment a marcali piacra.
A későbbi díszpolgári laudáció megőrzött egy tőle származó mondatot:
„Száz fórumnál sokkal jobb harmincezer kézfogás.”
Sok politikus próbálta később követni a példáját, kijárni a piacra, beszélgetni az emberekkel.
De ezt nem lehetett egyszerűen lemásolni.
Suchmant ott nem miniszterként ismerték meg. Ismerték már előtte is. A fuvaros fiát, a marcali embert látták benne akkor is, amikor már miniszter volt és Horn Gyula bizalmasának számított.
Talán ezért tudták a piacon, hogy ha valamit el akarnak mondani, vele érdemes beszélni.
Tocsik – a bukás, amelyet nem tudott elfelejteni
1996 őszén robbant ki a Tocsik-ügy.
Ma már nehéz érzékeltetni, mekkora politikai botrány volt. Kormányzati és koalíciós válságot okozott, büntetőeljárások indultak, a sajtó pedig már a teljes politika szavahihetőségéről írt.
Suchman miniszterként politikai felelősséget vállalt és távozott.
Jogi felelősségét viszont kezdettől tagadta.
Horn Gyula nyilvánosan azt mondta: Suchman felmentését méltánytalannak tartja, ugyanakkor a felügyelete alatt történtekért miniszterként vállalnia kell a politikai felelősséget.
A Tocsik-ügy Suchman pályájának legsúlyosabb politikai törése lett. A történteket később sem tudta egyszerűen maga mögött hagyni.
1996 októberében a szőlőhegyre vonult vissza.
1997 januárjában már „marcali remeteként” írt róla a Népszabadság.
2003-ban pedig még mindig arról beszélt, mennyire bántotta, milyen kép maradt róla az ügy után.
Egy másik nagyinterjú címe mindent elmond:
„Soha semmit nem adok fel.”
Egy várost soha nem egyetlen ember épít
Ezen a ponton fontos valamit tisztázni.
Marcali fejlődése nem Suchman Tamás egyszemélyes története.
Ress, Sütő, Suchman, a városi képviselők, tisztviselők, vállalkozók, majd a következő generáció együtt alakították a várost – Suchman pedig ebben a rendszerben az országos kapcsolatokkal, politikai súllyal és elképesztő ügyintézői energiával rendelkező ember volt.
Talán ez írja le legpontosabban a szerepét.
Sütő Lászlóval hosszú éveken át számos fejlesztésen dolgoztak együtt. A korabeli dokumentumok újra és újra együtt mutatják őket: Sütő polgármesterként a helyi szervezésben és megvalósításban, Suchman pedig országgyűlési képviselőként, miniszterként, később kormányzati megbízottként sok esetben az országos kapcsolatok és források megszerzésében vállalt szerepet.
Marcali fejlődése ráadásul nem egyetlen politikai korszak története. Kormányok jöttek és mentek, a város pedig akkor is próbált előremenni, amikor Budapestről fújt a hátszél, és akkor is, amikor szemből.
A Marcali Nemzetközi Vásár – ahol mindenki találkozott
Volt egy hely, ahol szinte természetes módon találkozott Suchman három világa:
Marcali, a gazdaság és az országos politika.
Ez volt a Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár.
A vásár fénykorában miniszterek, köztársasági elnök, miniszterelnökök, vállalatvezetők és külföldi vendégek fordultak meg Marcaliban.
Suchman számára ez természetes közeg volt.
Egyik pillanatban gazdaságpolitikáról beszélt, a másikban beruházókkal tárgyalt, majd néhány méterrel odébb kezet fogott a marcaliakkal.
Az egyik régi fotón ott áll egymás mellett Suchman Tamás, Horn Gyula és Sütő László a vásárban.
Suchman Tamás, Horn Gyula és Sütő László a Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár egyik rendezvényén
Egyetlen képben benne van egy korszak.
A fürdő és a nagy marcali álom
A gyógyszálló és a fürdő története talán a legjobb példa arra, miért nem szabad egyetlen embernek tulajdonítani egy városi beruházást.
A történet már a rendszerváltás környékén elkezdődött.
Sütő László későbbi visszaemlékezése szerint Suchmannal együtt már 1989–90-ben befektetőket kerestek. Egy amerikai–olasz befektetői körrel odáig jutottak, hogy aláírásra kész szerződésekkel indultak Bécsbe.
Az üzlet végül nem valósult meg.
Később jött a Danubius.
1997-ben már kétmilliárd forintos gyógykomplexumról beszéltek. A város területet és gyógyvizet vitt volna a közös vállalkozásba, a Danubius szakmai befektetőként kapcsolódott be.
A korabeli sajtó már akkor Suchmant nevezte meg a gyógycentrum koordinátoraként.
Évekig tárgyaltak. Telkeket vásároltak, kutakat tartottak karban, tervek és engedélyek készültek. Egy 2001-es tudósítás szerint Suchman addigra már tizenkét éve tárgyalt a gyógyszálló ügyében.
Aztán jött a Széchenyi-terves pályázat és a konfliktus.
Suchman politikai diszkriminációt látott az elutasítás mögött. A gazdasági tárca viszont pályázati, pénzügyi és tartalmi hiányosságokat sorolt fel.
Mindkét álláspont fennmaradt.
A fürdő és a szálloda útja végül kettévált.
A fürdő megépült.
A gyógyszálló története azonban folytatódott. Új befektetők érkeztek, támogatásokat nyertek, alapkő került a földbe. 2008-ban már 3,5 milliárd forintos, mintegy 230 szobás szállodáról és 80–100 új munkahelyről beszéltek.
Az épület ma is ott áll félkészen.
A saját archívumomban megvan a tervezett szálloda makettjének fényképe. A maketten jól látszik a későbbi második ütem kontúrja is: a két szárny, középen a főbejárattal és a wellnessrésszel. A tervek tehát jóval nagyobb komplexumról szóltak annál, mint amit ma a félkész épületből látunk.
A tervezett gyógyszálló makettje. Jól látható a későbbi második ütem kontúrja is.
A félkész szálloda: a terv és a megvalósult állapot közötti különbség
önmagáért beszél.
A makett és a mai épület két képben elmondja a történetet: mit álmodtak, és mi lett belőle.
Suchman történetéhez mindkettő hozzátartozik.
A szálloda történetét feldolgoztuk a Marcali Portálon
A kórház – amikor Marcaliba hozták a betegeket
A Szaplonczay Manó Marcali Kórház története különösen fontos.
A fejlesztések nem 2004-ben kezdődtek. Már 1992-ben nagyszabású rekonstrukció zajlott, később pedig újabb ütemek következtek.
2004-ben Lamperth Mónika belügyminiszter, Sütő László polgármester és Suchman Tamás együtt tették le az új műtéti tömb alapkövét. A következő években mintegy 1,8 milliárd forintos fejlesztés valósult meg.
A díszpolgári laudáció Suchman marcali eredményei között külön is megemlíti a kórház rekonstrukcióját.
De a beruházás jelentőségét nem csak a milliárdok mutatták.
A korszerű műtőknek híre ment. Emlékeim szerint az ország különböző részeiből érkező orvosok is operáltak Marcaliban, saját betegeiket hozva ide. Szinte kézről kézre adták egymásnak a lehetőséget.
A sportolók közül pedig sokan ismerték dr. Néber ortopéd sebészt. Budapestről is jártak hozzá labdarúgók és kézilabdázók; számos térdsérülést operált a marcali kórházban.
Ennek pontos dokumentálása még előttünk áll, de aki akkoriban közel volt a marcali sporthoz és a kórházhoz, tudja, milyen rangot jelentett az új műtéti háttér.
A Marcali Kórház teljes történetét korábban részletesen feldolgoztuk a Marcali Portálon.
Ipari park a volt katonai területen
1995-ben már arról írt a Somogyi Hírlap, hogy Marcali és a környező települések munkahelyteremtő, vállalkozássegítő ipari parkot akarnak létrehozni.
Helyszínként a Bize és Marcali közötti, a vasút és a 68-as út által határolt volt honvédségi gyakorlóterületet jelölték ki.
Az ipari park fejlesztési terveiben külön iparvágánnyal is számoltak: a korabeli látványterven a meglévő 37-es vasút mellett „Planned industrial railway” felirattal szerepel a tervezett vasúti kapcsolat.
1997-ben Marcali elnyerte az Ipari Park címet.
A későbbi díszpolgári laudáció ezt is Suchman közreműködéséhez kötötte.
A történet később azonban bonyolultabban alakult. A déli ipari park és a száz százalékban városi tulajdonú keleti iparterület egészen más pályát futott be.
A marcali ipari park korabeli fejlesztési terve; a vasút mellett
külön tervezett iparvágány is szerepel
A Ziehl-Abegg – Künzelsauból Marcaliba
A Ziehl-Abegg története más úton indult.
A vállalat Künzelsauból, Marcali német testvérvárosából érkezett a városba. Ez fontos, mert jól mutatja: Marcali gazdasági fejlődésében nemcsak országos politikai kapcsolatoknak, hanem a város nemzetközi kapcsolatainak is komoly szerepük volt.
1995-ben már működött az új marcali gyár. 1997-ben 250–300 millió forintos, kétezer négyzetméteres új csarnokot építettek, amelyet Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében adtak át.
2000-ben már külön többletenergia-ellátást kellett kiépíteni a telephely számára.
Később újabb csarnokok és fejlesztések következtek.
A Ziehl-Abegg története ezért nem Suchman személyes sikereként kerül ide, hanem annak példájaként, hány különböző úton fejlődött Marcali gazdasága.
Mustang – négyszáz ember munkája
A kilencvenes években a Mustang Marcali egyik meghatározó üzeme volt.
1995-ben az itt gyártott farmerek kilencven százaléka exportra került. 1996-ban 617 ezer farmernadrágot vittek külföldre.
A vállalat 1997–98-ban több mint egymilliárd forintos fejlesztésbe kezdett. Saját mosó- és festőüzemet épített, speciális festőműhellyel és szennyvíztisztítóval. Akkor 330 ember dolgozott a gyárban, további 35 munkahelyet terveztek, és évi egymilliónál több ruhadarab előállításával számoltak.
Még 2006-ban is Somogy száz legnagyobb vállalata között szerepelt.
Aztán 2007 januárjában jött a hír:
bezár a marcali Mustang.
Négyszáz dolgozónak mondtak fel.
Egy Marcali méretű városban ez nem egyszerű vállalati hír volt. Családok százainak megélhetéséről volt szó, ráadásul az üzem nagy számban foglalkoztatott nőket.
Emlékeim szerint Suchman ekkor kezdett új munkáltatót keresni számukra.
A Mustang marcali üzeme a kilencvenes években.
Széles Gábor és a Videoton
Suchman és Széles Gábor kapcsolata nem ekkor kezdődött.
Már 1996-ban találunk olyan korabeli újságcikket, amelyben Suchman privatizációs miniszterként Széles Gábort alkalmas ipari válságkezelőnek tartotta.
Ugyanebből az időszakból olyan somogyi ipari ügyet is találtunk, amelyben Suchman és Széles együtt tárgyalt a Videoton befektetéséről és munkahelyekről.
A Mustang bezárása után egy évvel pedig megérkezett a hír:
„Marcaliban indít híradás-technikai gyárat a Videoton.”
A termelést éppen az egykori Mustang üzemében indították el. Kezdetben 40–50 dolgozóval számoltak, később 150 fős létszámot terveztek.
A 2015-ös díszpolgári laudáció Suchman munkájához kötötte a Videoton somogyi megerősödését és későbbi marcali telephelyének létrejöttét.
A közvetítő tárgyalások pontos történetét egyelőre nem sikerült korabeli dokumentummal megfogni. A történet két vége és a korábbi Suchman–Széles kapcsolat azonban dokumentálható.
És van egy mondat, amelyet 2026-ban különösen jó leírni:
A Videoton ma is Marcaliban van.
A tanuszoda – kisebb beruházás, maradandó eredmény
A nagy projektek mellett voltak kevésbé látványos, de máig működő fejlesztések is.
Ilyen a marcali tanuszoda.
A somogyi tanuszoda-programban Sütő László gesztorként, Suchman Tamás pedig miniszteri biztosként vett részt a fejlesztés koordinálásában. A program keretében több somogyi település kapott korszerű tanuszodát.
A marcali létesítmény 2006-ban készült el.
Ez nem terv maradt.
Megépült, és ma is használjuk.
Bioetanol – a nagy terv, amely nem valósult meg
2006-ban újabb nagyszabású beruházást jelentettek be Marcaliban.
A beruházás előkészítése odáig jutott, hogy a befektető opciót szerzett a vasút menti területre. A korabeli ipari parki tervek a Balatonkeresztúr–Somogyszob vasútvonal mellett külön iparvágány kiépítésével is számoltak, amelyet kifejezetten a bioetanolprojekthez kapcsoltak. Az üzem végül nem épült meg, így az opcióból sem lett tényleges beruházás.
A 68-as elkerülő
Suchman miniszteri megbízottként részt vett a 61-es és 68-as főút fejlesztésének koordinációjában. 2008–2009-ben az elkerülő előkészítésében és az érintett települések, hatóságok, tervezők egyeztetésében is szerepet vállalt.
Az elkerülő végül megépült. Suchman konkrét koordinációs szerepét a korabeli dokumentumok rögzítik.
A Balaton ügye
Suchman tevékenysége nem állt meg Marcali határánál.
2007-ben választották meg a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének, és ezt a tisztséget 2010-ig töltötte be.
A korabeli újságokat nézve jól látszik, hogy nem protokolláris tisztségként kezelte.
Foglalkozott a balatoni halászattal és a tó ökológiai érdekeivel. Ellenezte, hogy a tó ökológiai egyensúlyáért viselt felelősség magánérdekek alá kerüljön.
Foglalkoztatta a Balaton körüli épített örökség is. A fenékpusztai római romok állapotát elfogadhatatlannak tartotta, a kereki vár és más történelmi emlékek feltárásában pedig nemcsak örökségvédelmi, hanem turisztikai lehetőséget is látott.
A pénzügyi válság idején arról beszélt, hogy a Balaton fejlesztését nem lehet pusztán idegenforgalmi kérdésként kezelni: közlekedés, infrastruktúra, munkahelyek és az ott élők életminősége együtt alkotják a régiót.
Később pedig egy önállóbb Balaton-régió gondolatát is képviselte.
Megint ugyanaz a gondolkodás jelent meg, amelyet Marcaliban is láttunk: nem egyetlen beruházásban, hanem egymással összefüggő fejlesztésekben gondolkodott.
Balatonring – a nagy balatoni kudarc
Ennek a gondolkodásnak talán leglátványosabb példája a sávolyi Balatonring volt.
2008-ban Suchman BFT-elnökként támogatta a MotoGP-pálya megépítését. Az alapkőletételnél arról beszélt, hogy a beruházás mérföldkő lehet Somogy és a Balaton turizmusában.
De számára nem önmagában a versenypálya volt érdekes.
Szállodák, golfpálya, közlekedési és közműfejlesztések, turizmus és munkahelyek egész rendszerét látta körülötte.
Még a marcali gyógyszálló jövőjét is összekapcsolta a várható sávolyi vendégforgalommal.
A pálya építése elkezdődött.
A Balatonring azonban soha nem készült el.
Erről sem lenne helyes hallgatni.
Suchman hitt benne, támogatta, lehetőséget látott benne.
Nem jött be.
A sikerek mellett az ilyen kudarcok is hozzátartoznak a mérleghez.
A Balatonring teljes történetét korábban részletesen feldolgoztuk a Marcali Portálon.
A politikus mögött az ember
Zsidóságát nyíltan vállalta
Suchman Tamás zsidósága nem egyszerűen életrajzi adat volt. Nyíltan vállalta identitását, és fontosnak tartotta a zsidó emlékezet megőrzését is.
2000-ben politikai ellenfelével, Szászfalvi Lászlóval közösen szerveztek rendhagyó történelemórát a csurgói izraelita temetőben, ahol fiataloknak beszéltek a holokausztról és az emlékezés fontosságáról.
Marcaliban különösen személyes üggyé vált számára a régi zsidótemető sorsa. Egy korábbi mondatot évtizedeken át őrzött az emlékezetében:
„Egyszer majd nem lesz, aki becsukja a temető ajtaját, aztán ajtó se lesz…”
A Dózsa György utcai régi zsidótemető 2011-ben. Suchman Tamás kezdeményezésére évekkel korábban rendbe tették; később vandálok több síremléket ledöntöttek. – Fotó: Marcali Portál
Úgy vélte, a sírmegváltás örök életre szól, ezért ha már nincsenek hozzátartozók, valakinek akkor is vállalnia kell a temető gondozását. Kezdeményezésére, Sütő László polgármester és Tamás Péter segítségével rendbe tették és felújították a Dózsa György utcai régi marcali zsidótemetőt.
Később vandálok síremlékeket döntöttek le. A helyreállítás érdekében ismét civilek, vállalkozók, önkormányzatok és magánemberek fogtak össze; Suchman maga is támogatást adott.
2011-ben munkáját Magyarországi Zsidókért díjjal ismerték el.
Vadászat, történelem, ló és szőlő
Suchman érdeklődése jóval szélesebb volt a gazdaságpolitikánál.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is volt. Ebben a tisztségében vadászati jogi, erdőgazdálkodási és földtulajdonosi kérdésekben is megszólalt.
A történelem különösen érdekelte.
Első világháborús megemlékezésen, zsidó temetőben tartott rendhagyó történelemórán vagy éppen római romok között ugyanaz a történelmi érdeklődés jelent meg.
És közben ott volt Forgó, a ló.
Meg a szőlő.
Meg a pince.
Ezeket azért érdemes megőrizni a történetben, mert nélkülük Suchmanból csak tisztségek és beruházások maradnának.
Pedig ennél sokkal színesebb ember volt.
Százezer forint János bácsinak
A nagyberuházások mellett vannak egészen apró történetek.
Nekem ezek közül az egyik legemlékezetesebb a kézilabdás lányoké.
Fuisz János gyerekcsapata bejutott az Országos Gyermekbajnokság nyolcas döntőjébe Veszprémben.
Suchman eljött a mérkőzésre.
Látta, hogy a marcali lányok szedett-vedett felszerelésben játszanak.
Másnap ismét megjelent.
És 100 ezer forintot adott János bácsinak a saját pénzéből, hogy öltöztesse fel rendesen a csapatot.
Ott voltam.
Nem hallottam valakitől.
Láttam.
Egy miniszter életében százezer forint és egy gyerekcsapat felszerelése apró történet.
De néha éppen az apró történetekből lehet a legtöbbet megtudni egy emberről.
A könyv, amellyel mikrofont szerzett
Egy másik alkalommal Nagybajomban volt a Megyenap.
Suchmannak nem akartak szót adni.
Ő erre kitalálta, hogy egy értékes könyvet ajándékoz Somogy megyének.
Az ajándékozót természetesen illik megszólaltatni.
Megkapta a mikrofont.
Egy mondatot mondott a könyvről.
A következőt az aktuális politikáról.
Aztán megint a könyvről.
Majd megint a politikáról.
Nem mindenki örült az ajándéknak.
De aki ismerte Suchmant, valószínűleg nem lepődött meg.
Horn Gyula
Horn Gyulához Suchman Tamást nemcsak politikai, hanem szoros személyes kapcsolat is fűzte. A Tocsik-ügy idején Hornnak miniszterelnökként el kellett fogadnia Suchman távozását, miközben nyilvánosan méltánytalannak nevezte felmentését és nem kérdőjelezte meg személyes tisztességét.
Évekkel Horn halála után Suchman kezdeményezte, hogy egykori miniszterelnökének Marcaliban állítsanak szobrot. A mellszobrot 2013. október 5-én avatták fel. Még ugyanabban a hónapban Budapesten, az MSZP Jókai utcai székházában felállították annak pontos másolatát.
A Horn Gyula-szobor Marcaliban. A mellszobrot 2013. október 5-én avatták fel; budapesti másolatát ugyanabban a hónapban állították fel.
„Teremteni akartam”
Az egyik róla készült portréban mondott egy mondatot:
„Teremteni akartam, stratégiákban gondolkodtam – és egyetlen pillanat alatt semmisültem meg.”
Talán ebben benne van Suchman Tamás egész politikusi karaktere.
A Kritika 1998-ban már „Suchman-csomagról” írt. A privatizáció felgyorsítása, a befektetői bizalom megszerzése és a bevételek gazdaságfejlesztésre, infrastruktúrára történő visszaforgatása szerepelt az elképzelései között.
Lehet vitatkozni azon, hogy ez jó gazdaságpolitika volt-e.
De amikor végignézzük a marcali történeteket, ugyanaz a gondolkodás tér vissza.
Fürdő + szálloda + turizmus.
Ipari park + közlekedés + munkahely.
Mustang-válság + új befektető.
Bioetanol + mezőgazdaság + vasút.
Balatonring + szállodák + infrastruktúra + turizmus.
Nem egy-egy beruházásban gondolkodott.
Rendszereket akart összerakni.
Némelyik működött.
Némelyik csak részben.
Némelyikből pedig nem lett semmi.
„Használni akarok, nem látszani”
2003-ban a 168 Óra „A marcali macher” című portréjában mondta:
„Használni akarok, nem látszani.”
Nem nekünk kell eldöntenünk, hogy egész politikusi pályájára igaz volt-e ez a mondat.
De Marcaliban van mire rákérdezni.
Ott a fürdő.
Ott a tanuszoda.
Ott a kórház.
Ott az elkerülő út.
Ott az iparterület.
Ott a Videoton.
Ott a szőlőhegy, ahová a bukása után visszavonult. Ott a régi zsidótemető, amelynek megőrzését fontosnak tartotta. És ott vannak azok a marcaliak is, akik nem miniszterként, hanem ismerősként, vitapartnerként, segítőként vagy éppen ellenfélként emlékeznek rá.
Suchman Tamás megítélése életében sem volt egységes, és aligha lesz az utólag. Ez a történet sem ítéletet akar mondani róla. Inkább megmutatni, hogy egy fuvaros fiából lett országos politikus pályája milyen sok ponton fonódott össze Marcali történetével.
A várost nem egyetlen ember építette. De abból, ami az elmúlt évtizedekben Marcaliban létrejött, Suchman Tamás története nem hagyható ki.
A cikk elkészítéséhez a szerző a ChatGPT-t használta segítségül.
