Fő tartalom átugrása

Ittasan vezetett - őrizetben van

rendor_80Fonyód külterületén, az M7-es autópályán vonták ellenőrzés alá a járőrök január 3-án este azt a román állampolgárságú férfit, aki Audi típusú személygépkocsijával közlekedett Nagykanizsa irányába. A sofőrről megállapították, hogy alkoholt fogyasztott, ezért vér- és vizeletvételre előállították. A férfit a vért vevő orvos súlyosan ittasnak találta, ezért a mintavételt követően őrizetbe vételére került sor. Ellene ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétsége miatt indult eljárás.

Kezdjük dallal az évet!

muvhazMusical – Operett Mámor 2012. január 7-én 18 órától a Marcali Művelődési Központban. Akik az operett és musical világát Önök elé varázsolják, nem mások, mint a Marcali Három Tenor és Vendégeik. Az est során közreműködik a Baglas Néptáncegyüttes. A belépés díjtalan. Részletek!

Jocó is csavarog …

Úgy látszik a szilveszteri petárda durrogás sok kutyát ijesztett meg, még ma is érkezett kérés, hogy tegyem fel: keresik a házi kedvencet. Egy kistermetű tacskó formájú keverék kutyát keresünk. Munkaidőben a 85/501-071 számon, azt követően a 30/ 398 1827 számon várják az információt! Köszönjük!

Márciustól csak egyhavi gyógyszeradagot írhat fel az orvos

mti_hirfelhasznaloMárciustól az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet, áprilistól pedig a koleszterincsökkentőkre bevezetik a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelést.

Egyebek mellett ezt rögzíti a Magyar Közlöny legújabb, kedden megjelent számában Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter rendelete az egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról.

Borongós, de enyhe...

koponyeg_telSzerdán észak felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben erősödik meg. Még mindig enyhe időnk lesz: délután 9 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Erős oldalszél lehet, és az eső miatt is óvatosabban kell vezetni!

Gyermekek sokasága a Betlehemnél

betlehemgyermek_038A szünet utáni első napon ötszáznál is több gyermek kereste fel a plébániatemplom mellett felállított Betlehemet. Délelőtt szinte minden marcali óvodást eljött, ahol nemcsak a történettel ismerkedtek, hanem énekeltek is a jászolnál. Délután a Mikszáth és Noszlopy Iskola hittanos csoportjai jöttek. Volt, aki még ajándékot is hozott a kis Jézusnak. A Betlehemet holnap, szerdán délután lebontják.

Újra Greffer Józsefet bízták meg a Marcali Tűzoltóság vezetésével

D2X_2807Az új Katasztrófavédelmi szervezet megalakításával kapcsolatban 2012. január 03-án 11,00 órakor állománygyűlést tartottak a tűzoltóságon. Dr. Sütő László polgármester jelenlétében, Dr. Horváth Jenő tűzoltó ezredes megyei igazgató, átvette - a január elsejétől hatályos törvény alapján -, mostantól állami irányítású a marcali tűzoltóságot. Dr. Sütő László elbúcsúzott az állománytól és megköszönte eddig végzett munkájukat.

S29 csatornán a TaVi TV

taviKedves Nézőink!
A Magyar Telekom Nyrt. 2012. január 1.-től megváltoztatta csatornakiosztását Marcaliban! Marcali város közösségi médiaszolgáltató televízióját, a TaVi TV-ét kivette az alapcsomagból, így műsoraink az S29 csatornán a 367,25 MHz-en lesznek láthatóak. Észrevételükkel keressék a T-home Marcali Irodáját!

Virág János, főszerkesztő, Tavi Tv:

Kiírták a közbeszerzést az elkerülő útra ...

nif_logoÚjabb két elkerülő utat kezd építeni a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A 68-as főúton Marcali és Nagyatád települések mentesülhetnek az áthaladó forgalom alól, ugyanis a NIF kiírta mindkét elkerülő megépítésére a kivitelezői közbeszerzéseket.

A Somogy megyei elkerülő utak építésének újabb lépéseiként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megépítteti a 68-as főút Marcali és Nagyatád elkerülő útszakaszait.

10 fok...

koponyeg_telKedden DNy-on borongós marad az idő, kezdetben többfelé eshet is. Az ország nagy részén azonban É felől fokozatosan csökken a felhőzet. A déli órákig erős lehet az ÉNy-i szél, majd mérséklődik a légmozgás. A fagymentes éjszakát enyhe nappal követi, 10 fok is lehet délután. A közlekedés időjárási feltételei jók lesznek, csak DNy-on lehetnek vizes utak.

Szilveszteri statisztika

rendor_80Kaposvár Rendőrkapitányság
Egy 27 éves helybeli fiatalembert állítottak elő a kaposvári járőrök annak a verekedésnek a kapcsán, amely 2012. január 1-én a délutáni órákban történt egy kaposvári kávézó teraszán. A férfi az egyik ott szórakozó vendéget megütötte, rugdosódott, cselekményével több emberben riadalmat, megbotránkozást keltett. Az ügyben garázdaság vétsége miatt indult eljárás.

Kiva is eltünt ...

_EB11027_100Szilveszter éjszaka a bedobott petárdától és a közeli tüzijátéktól kitört a kerítésen a kutyánk, s azóta hiába keressük. A kutya Közép-ázsiai juhász, ritka fajta, szögletes, izmos, füle és farka rövid, zsemle színű. Bár még csak fél éves kölyök, de nagy testű, 40-50 kg lehet. Rendkívül családszerető, de idegenekkel nagyon bizalmatlan, emberkerülő, félénknek tűnhet, de nem szabad sarokba szorítani. Kiva (Khiva) névre hallgat. A fotók és a leírás alapján bárki bármilyen információval szolgálhat, kérem, hogy hívjon az alábbi telefonok egyikén: 311-382 vagy 0670/500 7640. Köszönöm.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb