Fő tartalom átugrása

A Tanár Úr, aki életét Marcali múltjának szentelte

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2026. november 07. Szombat, 00:17

1. oldal / 5

gal tanar ur

Emlékezés dr. Gál Józsefre, Marcali Város Díszpolgárára

 

 

Van egy régi történetem Gál József tanár úrról, amelyre több mint húsz év távlatából is pontosan emlékszem. Pedig személyesen soha nem beszélgettem vele. Ma már sajnálom, hogy így alakult, mert lett volna miről kérdeznem.

 

A Marcali Városi Kulturális Központ annak idején Helytörténeti Akadémia címmel szervezett előadássorozatot. A város és környéke múltjával foglalkozó előadásoknak a régi művelődési ház kisterme, az úgynevezett Tükörterem adott otthont.

A Marcali Portál szerkesztőjeként rendszeresen eljártam ezekre az alkalmakra. Készítettem néhány fényképet az előadóról és a közönségről, majd rövid beszámolót tettem közzé. Bevallom, bár a történelem mindig érdekelt, az előadásokat általában nem hallgattam végig.

Gál tanár úr előadására is így érkeztem. Már a terembe lépve meglepetés ért. A korábbi rendezvényeken megszokott 15–20 érdeklődő helyett zsúfolásig megtelt a kisterem. Emlékeim szerint negyven-ötven ember is lehetett ott.

A Tanár Úr pontosan érkezett, majd elnézést kért a közönségtől. Otthon felejtette a flopit, amelyen az előadásához szükséges anyagokat tárolta. Közölte, hogy hazamegy érte, és igyekszik minél hamarabb visszaérni.

Eltelt körülbelül húsz perc, és ami számomra azóta is emlékezetes: senki nem méltatlankodott. Nem hallottam egyetlen rossz szót sem. Az emberek türelmesen vártak, csendesen beszélgettek egymással.

Már ebből megértettem valamit. Ezt az embert rendkívüli tisztelet övezte Marcaliban.

Amikor visszaérkezett, elkezdte az előadását. Én pedig, aki eredetileg csak néhány fényképet szerettem volna készíteni, ezúttal végig ott maradtam. Olyan érdekesen beszélt a város történetéről, hogy egyszerűen ott ragadtam.

Hogyan lett Marcali több mint fél évszázaddal idősebb?

Az előadás középpontjában egy középkori oklevél állt, amelynek segítségével a település történetének korábbi időszakát sikerült hiteles írásos forráshoz kötni.

Az 1274. szeptember 9-én kelt oklevél Lók birtok egy részének adásvételét és határainak leírását tartalmazza. A határjárás során megemlítik a „Morzoly” népeket és egy Marcel nevű személy szőlőjét is. Korábban Marcali első írásos említését a XIV. századi pápai tizedjegyzékhez kötötték. Az 1274-es dokumentum azonban ennél több mint fél évszázaddal korábbi adatokat tartalmaz.

az oklevel

Az oklevelet Móricz Béla helytörténész találta meg a Magyar Országos Levéltárban, 1969 körül. Tóth Péter levéltáros 1986-ban fordította le. Gál József tanár úr pedig hosszú éveken át foglalkozott Marcali középkori okleveleinek feldolgozásával és történeti jelentőségük bemutatásával.

Az előadáson részletesen elmagyarázta, hogyan lehet egy középkori birtokhatár leírásából a mai települések történetére következtetni. Ma is emlékszem arra, milyen élvezetesen beszélt erről a látszólag száraz történelmi kérdésről.

A tanyavilágból a marcali gimnáziumba

Gál József 1935. március 6-án született a Bács-Kiskun megyei Szankon, egy ötgyermekes család harmadik fiúgyermekeként. Gyermekkora nélkülözések között telt. A család nehéz anyagi helyzete miatt iskolába kezdetben csak télen járhatott, tavasztól őszig dolgoznia kellett.

1947-ben gyermekbénulásban betegedett meg, amelynek következményei egész életében elkísérték. A súlyos betegség azonban nem törte meg a tanulás iránti elkötelezettségét. 1955-ben Kecskeméten érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelem–földrajz szakon folytatta tanulmányait.

1959 augusztusában került Marcaliba, a gimnázium tanáraként. Akkor még aligha sejthette, hogy élete hátralévő részét ez a város és múltjának kutatása határozza majd meg.

 A tanár, aki nemcsak tanított

Gál József nem elégedett meg a tankönyvek anyagának átadásával. Új módszereket keresett, szemléltetőeszközöket készített, és igyekezett a diákokat aktívan bevonni a tanulásba. Az 1960-as években saját fejlesztésű feleltetőgépeket készített. Ezekkel egyszerre több tanuló tudását is ellenőrizhette. A szokatlan oktatási módszerről 1966-ban a Somogyi Néplap is beszámolt.

De talán ennél is fontosabb volt, hogy a történelemórákon igyekezett kézzelfoghatóvá tenni a múltat. Egy alkalommal az egyik diákja Kossuth-bankót hozott az iskolába. A különleges tárgyat mindenki megcsodálta, és hamarosan más tanulók is elkezdtek régi pénzeket, dokumentumokat, használati tárgyakat gyűjteni. A gyűjtésből honismereti munka, majd iskolamúzeum született.

1967. február 1-jén nyílt meg a gimnázium iskolamúzeuma. Ez a kezdeményezés később meghatározó szerepet játszott a marcali múzeum létrehozásában. Különösen szép egybeesés, hogy 2027. március 17-én, a Berzsenyi Dániel Gimnázium fennállásának 75. évfordulójához kapcsolódva újra megnyitják a felújított iskolamúzeumot. Az eredeti megnyitás hatvanadik évfordulóján így Gál tanár úr kezdeményezése új életre kel.

A Tanár Úr tanítványai nemcsak tárgyakat gyűjtöttek. Bejárták a környék településeit, idős emberekkel beszélgettek, földrajzi neveket, népszokásokat, helyi történeteket jegyeztek fel. Sokan közülük később is foglalkoztak helytörténettel, néprajzzal, tudományos kutatással.

 

A marcali múzeum megszületése
. oldal
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb