Fő tartalom átugrása

Gyászjelentés

„A tanítvány igazi tankönyve a tanítója.”             

kereszt†

Marcali Város Önkormányzata, a Marcali Múzeum és a Múzeum Alapítvány tudatja mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy

Dr. Gál József

nyugalmazott gimnáziumi tanár, múzeumigazgató,

Marcali város díszpolgára

78 éves korában elhunyt.

Temetési szertartása 2013. október 2-án 13 órakor lesz Marcaliban a központi temetőben.

Mesetúra

Kedden délután a noszlopys alsósok Mesetúra keretében a Mesék birodalmába barangoltak. Meseország lakói játékos vándorútra hívták őket.

DSCN6247

Kovács és a Tóth család élete …

Egy rögtönzött színdarabbal - persze azért volt próba mögötte rendesen – örvendeztették meg társaikat a felsősök.

 DSC4191

Állás hirdetés

allashirdetesA Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye pszichológus állást hirdet azonnali kezdéssel, határozott idejű szerződéssel. Jelentkezés feltétele: pszichológus egyetemi végzettség, büntetlen előélet, szakvizsga megléte előnyt jelent. Besorolás: 326/2013. (VIII.30.) Kormány rendelet alapján (Pedagógusok Előmeneteli és Illetményrendszere alapján)

Ritka csemege kosárlabda rajongóknak!

Szeptember 27 –én a Marcali Városi Sportcsarnokban, két NBI –es kosárlabdacsapat játszik egy felkészülési mérkőzést. A délután háromkor kezdődő mérkőzésen, a Kaposvári KK és a Pécsi VSK- Pannonpower küzd meg egymással. Jöjjenek minél többen, szóljanak a kosárlabda rajongóknak! Ritka csemege ez a sportág kedvelőinek!

25467

Folytatódott az Egészség Hét a Noszlopyban …

Tegnap a kézilabdáé, az akadályversenyé és a masszázs oktatásé volt a főszerep a Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és AMI egészséghetének programján.

VZA 4719

NB I férfi felnőtt kézilabda mérkőzés. Provident Junior Válogatott - Csurgói KK 24-36

A nap főmérkőzése a Nemzeti Bajnokság első osztályában a Magyar Junior Válogatott - Csurgó KK mérkőzés volt. Győzött a Csurgó a válogatott ellen.

SPR 5020

NBI férfi ifjúsági kézilabda Balatonbogláron …

Balatonbogláron jártam ma NBI férfi ifjúsági kézilabda mérkőzésen. A házigazda Nemzeti Kézilabda Akadémia fogadta a Csurgó csapatát, a vendégek győztek.

SPR 4890

Műszaki meghibásodás a kaposvári cukorgyárnál

kapsvari cukorgyarA kaposvári cukorgyár üzemi területén lévő tároló tartály műszaki meghibásodása folytán vinasz (cukortalanított melasz) nevű anyag jutott ki a szabadba és az üzem területén található csapadékvíz-elvezető rendszerbe, amelyen keresztül kis mennyiségben elérte a Kapos folyót is.

A kijutó anyag felfogását a cukorgyár dolgozói és az üzem létesítményi tűzoltói több mint 30 fővel megkezdték, majd a helyszínre riasztották a kaposvári tűzoltókat és a katasztrófavédelmi mobil labor szolgálatot is. A kifolyó anyag felfogása érdekében elzárták a tartályhoz tartozó védművet és a csapadékvíz-elvezető rendszert, valamint intézkedtek a Kapos folyóba torkolló élő vízfolyás ideiglenes elzárására is. A kifolyó anyag felfogását, visszaszivattyúzását és biztonságos elhelyezését a beavatkozó egységek, valamint az üzem munkatársai végzik.

Baleset a Dózsa György utcában, Marcaliban …

Szerencsére személyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kárral járó baleset volt Marcaliban a Dózsa György utcában. Kép: Horváth Autómentő

DSC 0003

Napraforgó égett Vízváron

katasztrofavedelem 01Kigyulladt egy földgázzal üzemelő szárítóban a napraforgó Vízváron hétfőn az esti órákban. Az esethez Nagyatádról és Barcsról összesen két gépjárműfecskendővel és egy vízszállító járművel vonultak a tűzoltók.

Az egységek kiérkezése előtt az üzem dolgozói áramtalanították az épületet, elzárták a gázvezetéket és megkezdték a termény leürítését.

Változás a Marcali VSZSE női kézilabda keretben …

Nagy EvaVasárnap védett először a Pilisvörösvár ellen Nagy Éva a Marcali VSZSE kapujában. A Siófok KC kapusát „kölcsön" kaptuk erre a szezonra. Kiss Lászlótól a Marcali VSZSE elnökétől megtudtam, hogy Éva nem tud minden mérkőzésünkön itt lenni, - például most hétvégén sem – de a két csapat vezetése megegyezett abban, hogy ha nem ütközik az NBI –es Siófok mérkőzésével a mi meccs időpontunk, akkor Éva fog a Sziló (Bödör Szilvia) mellett védeni a bajnoki mérkőzéseinken a 2013/2014 bajnoki szezonban.

Nagy Éva 1994 –es születésű, és 183 cm magas, Székesfehérváron született, korábban a Szilas KC –ban védett, és nem ok nélkül figyeltek fel tehetségére Siófokon, ahogy az én láttam Solymáron vasárnap. Nagyszerűen védett a marcali színeiben!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb