Fő tartalom átugrása

Megkezdődött az új tanév a Balatonszentgyörgyi Dobó István Általános Iskolában

Ünnepélyes tanévnyitóval vette kezdetét az új tanév Balatonszentgyörgyön is. Sok szülő elkísérte gyermekét az első nap reggelén.

IMG 0107

Vasárnap kezdődik a 2013/2014 –es bajnokság a kézilabdásainknak. Beszélgetés Balogh Beával.

kezilabdaVasárnap kezdődik a 2013/2014 –es bajnokság. Holnap még egy edzőmérkőzés, a hétvégén pedig utaztok. Hogy sikerült a felkészülés a szezonra? Történt mozgás a csapatnál? Változott a keret?

Augusztus ötödikén kezdtük a felnőtt csapattal az alapozást, a nyári munkát. Úgy gondolom mindazt, amit terveztem elvégeztük.

Készülnek a focista fiúk …

Ma délután a Kozma Andor utcai sporttelepen jártam - tényleg nem kéne egy nevet adni neki?- ahol a Marcali VFC 11.13 éves labdarugói gyakoroltak.

 DSC1252-525

Jótól jót tanulni ....

nemzeti tehetség programBonis bona discere, vagyis Jótól jót tanulni - ez a latin közmondás vált névadójává annak a kitüntetésnek, amelyet 2013 tavaszán a Nemzeti Tehetség Program keretében alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma. 

Becsengettek!

Szeptember 2-án reggel Somgyzsitfa-Szőcsénypusztán is megszólalt a csengő a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolában.

DSC05142

Tanévnyitó ünnepség a kéthelyi általános iskolában

A Himnusz szavaival elkezdődött ma reggel 8 órakor a tanévnyitó ünnepség 168 diáknak a kéthelyi általános iskolában.

SAM 2824

Tanévnyitó a Hétszínvirágban ...

Tanévnyitó ünnepséggel vette kezdetét a 34. tanév a SM Duráczky EGYMI Hétszínvirág Intézményében.

P1010186

Tanévnyitó a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban …

A hosszas cím oka, hogy változott az iskola elnevezése, mostantól a pontos neve a gimnáziumnak a címben szereplő megnevezés.

P1060405

Tanévnyitó a Noszlopyban …

Ma reggel nyolc órakor kezdődött meg a tanévnyitó ünnepéllyel a tanítás a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában, Marcaliban.

 DSC1109

Rendőrök és a polgárőrök segítik az iskolába indulókat Marcaliban.

Rendőrök és a polgárőrök segítik az iskolába indulókat Marcaliban. A demonstratív jelenlét célja a gyermekbalesetek megelőzése.

 DSC0985

Elkezdődött a 35. tanév a Mikszáthban …

A hagyományok azért megmaradtak a sok változás közepette, ma tartották meg a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola 35. tanévnyitó ünnepségét.

 DSC0957

Vadásznap Kéthelyen …

A Somogyi Hunor Vadásztársaság jótékonysági napot tartott ma Kéthelyen a Művelődési Ház udvarán. Zenés/műsoros programokkal, vadételekkel, légvárral, rodeó bikával várták az érdeklődőket. Fellépett a Marcali 3 Tenor, Melinda és a Happy Boys. Köszönöm a képeket Molnár Balázsnak!

IMG 0128

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb